„Ne akard megtudni, milyen a marseille-i fogda!”

„Ne akard megtudni, milyen a marseille-i fogda!”

Mintha néhány centivel a föld fölött járnék. L’amour toujours! (Franciaországi napló, folytatás.)

Azt hiszem, Marseille-ben kezdődött. Vagy korábban? Igazából már ezt sem tudom. Elveszítettem az időérzékemet. Az még előttem van, ahogy vonulunk az Avenue du Pradón a stadion felé. Emlékszem a sátras vándorcigányokra is Marseille külvárosában; az aszfaltozott járdán vertek tábort, a főút mellett.

Emlékszem az elém toppanó lányra is, aki szórólapot osztogatott, „Soirée Musicale”, és úgy nézett ki, mint a fiatal Sophie Marceau. Vagy az még Bordeaux-ban volt? Kezdenek összefolyni a napok.

Egy deliráló futballfüggő feljegyzéseiből.

A sétánnyal kellene kezdenem. A Rhone folyó partjával, ahol – hétköznap délután – fiatalok örültek az életnek; Foucault-t olvasó kordzakós egyetemisták és lezser rasztafárik; fehérek, feketék, tarkák. Cigarettát sodortak, kártyáztak, csókolóztak, vagy csak ültek a fűben, nézték a folyót, és dúdolgattak maguknak.

Meg a futballkiállítás, hát persze! Ahol megtudtam, hogy a focistáknak is van védőszentjük: Aloisius (Luigi) Scrosoppi, áldassék a neve! Az ausztriai Pörtschachban szobrot is állítottak neki, jobbját éppen áldásra emeli, baljában labda; s hogy a futballpálya lényegében szakrális tér, a stadion katedrális, a szurkolótábor pedig a karzati kórus (a metaforán túl: a katalánoknak tényleg van kápolnájuk a Camp Nouban); és viszontláttam John Anthony Westwoodot, ezt a különc portsmouthi antikváriust, aki nem elégedett meg a klubcímeres tetoválásokkal, ezért a Portsmouth Football Club kezdőbetűit belegravíroztatta a fogaiba is.

Mi volt még?

Az óceán Biarritz fölött;

a tangóharmónika hangja Montpellier-ben;

az angol, walesi, ír és északír szurkolók rigmusa minden utcasarkon („don’t take me home, please don’t take me home…”);

Jane Birkin finom arcéle egy lyoni kirakatban;

a koszlott motel recepciósa, akinek hiába magyaráztam, hogy a Booking.com-on foglaltam a szállást, továbbra is egykedvűen meredt maga elé, s valahonnan az indokínai messzeségből kérdezett vissza: mi az a booking?;

a marokkói nők szépsége;

a Földközi-tenger csillogása La Ciotat-ban;

a kétes frissességű osztriga egy névtelen faluban;

meccsnapokon a helikopter körözése;

az ereszd el a hajam típusú, sörlocsolós angolszász utcai diszkó Saint-Étienne-ben;

a felismerés, hogy egy izlandi öngól többet ér akárhány olimpiai aranynál;

a lyoni külvárosi gettók, amelyek nincsenek rajta a hivatalos várostérképen;

az angol szurkolók izgatott felhördülése, sőt tombolása, amikor szöglethez jutott a csapatuk (holott a szöglet már rég nem gólhelyzet, a szöglet csak mítosz, egy kiüresedett, jelentés nélküli mozdulatsor, amely a statisztikák szerint gyakorlatilag semmilyen veszélyt nem jelent a kapura);

Leonard Cohen hangja egy lyoni bárban, „dance me to the end of love”;

a „Dunaszerdahely”, „Somorja”, „Felsőszeli”, „Ipolyság”, „Párkány” és „Kaposkelecsény” feliratok a zászlókon (és Dzsudzsák nyilatkozata a kezdőcsapatot alkotó 15 millió magyarról);

találkozás egy régi csallóközi ismerőssel, akit pirotechnikai eszközök birtoklása miatt hátrabilincselt kézzel, rabszállító kocsiban vittek el a rendőrök a stadionból, „ne akard megtudni, milyen a marseille-i fogda az alagsorban!”, mondja utóbb, és mesél a priccsről, a kübliről, a szarral kikent falakról (végül gyorsított eljárásban 15 nap felfüggesztett börtönbüntetéssel és pénzbírsággal megúszta);

G. tényközlése egy arab negyed kellős közepén, éjjel kettőkor, hogy vége, kifogyott a benzin, kyrie eleison;

Gera gólja Portugáliának;

rekedt, „karcos” hangom a magyar meccsek másnapján;

s hozzá ez az állandó hajnali részegség, mintha néhány centivel a föld fölött járnék;

s olykor, ritkán, a félelem, hogy vajon nem egy kollektív hallucináció kísérleti alanya vagyok-e;

de aztán körbenézek, és látom a mosolyt az arcokon, s akkor már tudom, hogy nem álmodom: tényleg megnyertük az Eb-csoportunkat;

l’amour toujours!

Most pedig: irány Toulouse. Ó, szent Aloisius (Luigi) Scrosoppi, könyörögj érettünk!

Franciaországi napló, I. – Mennyország tourist!

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 06. 25.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »