NB1: Megszerezte első győzelmét az MTK

Az OTP Bank Liga 6. fordulójának nyitómérkőzésén az MTK a Videoton együttesét fogadta, és Torghelle Sándor góljával 1-0 arányban győzött.

Az egyetlen és győztes találatot Torghelle Sándor szerezte a találkozó 64. percében. A fővárosi kék-fehéreknek ez volt az első sikerük a mostani idényben.

Az első félidőben kiegyensúlyozott volt a játék képe, az MTK egyszer kapufáig is eljutott, de gólt a szünetig egyik csapat sem szerzett. A hangulatról a csekély számú székesfehérvári szurkolók gondoskodtak, a kék-fehérek drukkerei csendesebben figyelték a mérkőzést.

Fordulás után maradt a kiegyenlített futball, de negyedóra elteltével az MTK ritmust váltott, rövid idő alatt három helyzetig is eljutott, az utolsónál pedig Torghelle nem hibázott, s megszerezte a vezetést a “hazaiaknak”. A hajrában a Videoton többnyire felívelésekkel próbálkozott, de a fővárosi védelem visszaállt, s megőrizte az egygólos különbséget.

OTP Bank Liga, 6. forduló:
MTK Budapest-Videoton FC 1-0 (0-0)

Dunaújváros, 700 néző, v.: Pintér
gólszerző: Torghelle (63.)
sárga lap: Borbély (31.), Vadnai (38.), Torghelle (59.), illetve Pátkai (19.), Suljic (82.)

MTK Budapest:  Hegedüs – Vadnai, Vass, Vukmir, Poór – Vogyicska (Katona, 92.), Borbély, Kanta, Korozmán (Szatmári, 73.) – Hrepka (Jakab, 81.), Torghelle

Videoton FC:  Kovácsik – Szolnoki, Lang, Vinícius, Nego – Juhász, Pátkai – Bódi (Kovács I., a szünetben), Lazovic (Feczesin, 57.), Suljic – Géresi (Barczi, 64.)


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »