NB1-es eredmények – Kikapott az éllovas Vasas

Legyőzte az éllovas Vasast a Haladás Sopronban

A listavezető Vasas kikapott a Haladás vendégeként Sopronban, a labdarúgó OTP Bank Liga kilencedik fordulójában.

Az előző szezonban a bennmaradást az utolsó fordulóban éppen csak kiharcoló fővárosi csapat idegenben eddig veretlen volt a mostani idényben, így ez a sorozata most megszakadt. Nem úgy mint a Sopronban “albérletben” szereplő Haladásé, amely továbbra sem kapott ki pályaválasztóként.

OTP Bank Liga, 9. forduló:

Swietelsky Haladás-Vasas FC 1-0 (0-0)

Sopron, 2136 néző, v.: Berke
gólszerző: Iszlai (62.)
sárga lap: Iszlai (21.), Kovács L. (38.), Bosnjak (83., 93.), illetve Debreceni (18.), Vida (21.), Vaskó (90.), James (93.)
kiállítva: Bosnjak (93.)

Haladás:  Rózsa – Polgár, Hegedűs, Wils, Bosnjak – Kovács L., Iszlai – Németh (Schimmer, 83.), Rácz B. (Tóth M., 71.), Halmosi – Williams

Vasas:  Nagy G. – Korcsmár, Debreceni (Saglik, 75.), Ristevski – Szivacski, Berecz, Vida, Hangya – Ádám (Vaskó, 75.), Pavlov (James, 79.), Remili

A mérkőzés előtt sok eső esett Sopronban, de a kezdésre elállt.

A találkozó első perceiben a Vasas volt aktívabb, utána pedig a Haladás, majd kiegyenlített, de sok szabálytalansággal megszakított játék zajlott a pályán az első 45 percben.

Élénken kezdte a második félidőt a Haladás, ennek eredményeként előbb lesgólig jutott, majd szabályos találatot is szerzett. A folytatásban mindkét oldalon akadt még helyzet, de gól már nem született, így értékes három pontot gyűjtött be a Haladás.

Hétgólos mérkőzésen verte a Videoton az Újpestet

OTP Bank Liga, 9. forduló:

Újpest FC-Videoton 3-4 (0-3)

Illovszky Stadion, 3500 néző, v.: Iványi
gólszerző: Windecker (54.), Diarra (56.), Bardhi (93.), illetve Lazovic (25.), Géresi (29.), Stopira (44.), Pátkai (69.)
sárga lap: Diarra (75.), illetve Oliveira (72.)

Újpest:  Balajcza – Nagy T., Kálnoki Kis (Pávkovics 43.), Mohl, Kecskés – Bardhi, Windecker, Andric (Angelov 76.), Balogh B. – Diarra, Lázok (Balász 65.)

Videoton:  Kovácsik – Nego, Vinícius, Fejes (Fiola, a szünetben), Stopira – Juhász, Pátkai – Lazovic (Scepovic 55.), Oliveira, Géresi (Varga 82.) – Feczesin

Kevés izgalmat hozott a mérkőzés első 25 perce, a csapatok nem jutottak el helyzetekig. Ezt követően azonban hirtelen megváltozott a meccs képe, a székesfehérváriak ugyanis gyorsan kétgólos előnyre tettek szert, majd még a szünet előtt háromra növelték a különbséget.

A pihenő alatt az újpestiek rendezték soraikat, s óriási elánnal kezdték a második félidőt, melynek elején több helyzetet is kidolgoztak, s ezekből kettőt értékesítettek is, így újra nyílttá tették a meccset. A Videoton – melyben a szünetben állt be az augusztus végi átigazolása után most bemutatkozó Fiola Attila, a válogatott védője – ezt követően magára talált, Pátkai pedig még a hajrá előtt kétgólosra állította vissza a különbséget, s tulajdonképpen eldöntötte a mérkőzést. A ráadásban Bardhi szabadrúgásból lőtt nagy gólt, de az egyenlítésre már nem volt esélye az újpesti csapatnak.

Kiütötte a Honvéd az MTK-t

A Budapest Honvéd hazai pályán 5-0-s győzelmet aratott az MTK felett a labdarúgó OTP Bank Liga kilencedik fordulójának szombati játéknapján.

OTP Bank Liga, 9. forduló:

Budapest Honvéd-MTK 5-0 (3-0)

Bozsik Stadion, 1000 néző, v.: Erdős
gólszerző: Prosser (16.), Lanzafame (20.), Koszta (43.), Bobál (66.), Nagy G. (72.)
sárga lap: Baki (19.), Vogyicska (63.), Kanta (90.)

Budapest Honvéd:  Gróf – Botka, Bobál, Lovric, Hajdú -Gazdag (Balázs, 74.), Kamber, Nagy G. – Koszta, Prosser (Zsótér, 62.), Lanzafame (Vasiljevic, 68.)
    
MTK:   Petkovic – Okuka, Poór, Baki, Vadnai – Vass, Kanta, Vogyicska (Katona, 69.), Szatmári (Takács, 66.) – Torghelle, Gera D. (Myke, 76.)

A kispestiek kezdték aktívabban a találkozót, több helyzetet is kidolgoztak, ezek közül hármat értékesítettek a szünet előtt.

A folytatásban a szakadó esőben sem változott a játék képe, a Honvéd fölényben játszott, és további gólokkal növelte a különbséget.

Döntetlent játszott otthon a Paks a Gyirmóttal

A sereghajtó és újonc Gyirmót gól nélküli döntetlent ért el a tabellán egy hellyel előtte álló Paks vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 9. fordulójában, szombaton.

OTP Bank Liga, 9. forduló:

Paksi FC-Gyirmót FC 0-0

Paks, 500 néző, v: Solymosi

Paks:  Kemenes – Kulcsár D., Lenzsér, Gévay, Báló – Papp K. – Koltai (Hahn, 60.) , Kecskés T. (Laczkó, 76.), Bertus, Bartha – Haraszti (Jelena, 81.)

Gyirmót:  Sebők Zs. –  Sebastian, Jancsó, Bojovic, Présinger – Filkor, Kiss M., Sallói (Nagy O., 80.), Vass P. (Paku, 58.) – Madarász (Szegi, 68.), Novák

Küzdelmes, de sportszerű játékkal telt az első félidő, amelyben a Gyirmót futballozott valamivel veszélyesebben. A vendégek a játékrész elején egyszer a kapufát is eltalálták, gólt azonban sem nekik, sem pedig a pontatlanul játszó hazaiaknak nem sikerült szerezniük.

A második félidőben sem változott lényegesen a játék képe, s bár a Gyirmótnak ebben a játékrészben is sikerült eltalálnia a kapufát, a gól végül egyik csapatnak sem jött össze.

A kiemelkedően sportszerű, összességében igazságos döntetlennel zárult mérkőzésen egyetlen sárga lapot sem kellett adnia a játékvezetőnek.

Nem szakadt meg a Diósgyőr nyeretlenségi sorozata

A Diósgyőr hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Mezőkövesddel a labdarúgó OTP Bank Liga 9. fordulójában, szombaton, ezzel már hét mérkőzés óta nyeretlen.

OTP Bank Liga, 9. forduló:

Diósgyőri VTK-Mezőkövesd Zsóry FC 1-1 (0-1)

Miskolc, 2950 néző, v.: Bognár
gólszerzők: Novothny (68.), illetve Egerszegi (26.)
sárga lap: Vela (15.), Dausvili (31.), Németh (90.), illetve Sós (30., 38.), Bacelic-Grgic (75.), Mevongou (79.), Dombó (92.)
kiállítva: Sós (38.)

Diósgyőri VTK:  Rados – Lázár, Lipták, Tamás, Nemes (Németh, a szünetben) – Dausvili (Griffiths, 56.) Elek – Vela, Bognár, Makrai – Novothny (Bacsa, 82.)

Mezőkövesd Zsóry FC :  Dombó – Vági, Hudák, Szeles, Fótyik – Mevongou, Egerszegi (Pauljevic, 72.) – Molnár (Devecseri, 44.), Bacelic-Grgic, Sós – Strestík (Tóth B., 92.)

A vendégek egy szöglet után a korábbi diósgyőri futballista, Egerszegi Tamás góljával a félidő derekán vezetést szereztek, azonban Sós Bence buta kiállítása miatt – előbb labdaelrúgásért, majd műesésért kapott sárga lapot – már az első félidő végén emberhátrányba kerültek.

A fordulást követően az emberelőnyben futballozó hazaiak akarata érvényesült, nagy nyomás alatt tartották a mezőkövesdiek kapuját, de erejükből csak az egyenlítésre, így az egy pontra futotta.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »