Navracsics világosan állás foglalt a vitában

Nem vett részt az európai roma keretstratégia elfogadásának 5. évfordulója alkalmából rendezett konferencián Farkas Flórián. A romaügyi miniszterelnöki biztos az eredeti program szerint „Semmit rólunk nélkülünk” címmel tartott volna előadást. Navracsics Tibor uniós biztos a roma gyerekek iskolai szegregációja miatt Magyarország ellen indított kötelezettségszegési eljárásról is beszélt.

„Nagyon fontosnak tartom azt, hogy beépült a keretmegállapodásba mintegy 2000 cigány származású szociális munkás, cigány családsegítő bevonása. Ez lesz a kovásza egyébként az egész keretprogram megvalósításának, mert ez fog egy híd szerepet betölteni a polgármesteri hivatal, az országos önkormányzat és a cigány család között.” – A kormány és az Országos Roma Önkormányzat között létrejött roma keretstratégiai megállapodásról beszélt így 5 évvel ezelőtt Farkas Flórián, az ORÖ akkori elnöke. Magyar kezdeményezésre ekkor fogadta el az Európai Unió a roma stratégiát is.

Az ötéves évforduló alkalmából rendezett konferencián az eredeti tervek szerint Farkas Flórián „Semmit rólunk nélkülünk” címmel tartott volna előadást, a politikus azonban távol maradt.

„Hiába van egy tucat sikeres program, jó partnereinkkel, ha van egy-kettő amelyet beleng az anyagi visszaélésnek a gyanúja vagy éppen a ténye” – jelentette ki Balog Zoltán. Az Emmi korábban 1,6 milliárd forint visszafizetésére kötelezte az Országos Roma Önkormányzatot, amiért Farkas Flórián elnöksége alatt szabálytalanul használták fel a Híd a munka világába programra szánt forrásokat. Beszédében Balog Zoltán azt mondta: szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának aránya a romák között két év alatt 6 százalékponttal 83 százalékra csökkent.

„A romákat hozzuk ki az áldozat szerepből. Hozzuk ki abból az általános megközelítésből, hogy a romák vagy áldozatok vagy bűnözők. A helyzet az az, hogy a romák olyan emberi lények, akik ugyanúgy felelősek a saját sorsukért még hogyha nehezebb helyzetben is vannak, mint mondjuk a többségi társadalom, mint ahogy mi mindannyian elsősorban saját magunk vagyunk felelősek a saját sorsunkért. És ezért gondoltuk azt, hogy ha ezt a felelősséget nem találjuk, akkor megpróbáljuk felépíteni, megpróbáljuk támogatni. Ezt csak partneri alapon lehet. Ezért volt az a kicsi változtatás a szavakban, hogy nem felzárkóztatás, amiben egyfajta paternalista, lehajló gesztus van: gyertek már ti is, le vagytok maradva, hanem felzárkózás, amiben benne van az aktivitás, benne van a saját szerep” – tette hozzá az emberi erőforrások minisztere.

Az Európai Bizottság oktatási biztosa beszélt a roma gyerekek iskolai szegregációja miatt Magyarország ellen májusban indított kötelezettségszegési eljárásról. „Az oktatás az, amely egyrészt a legsúlyosabban tud életesélyeket kizárni, embereket életesélyektől megfosztani, másrészt pedig az oktatáspolitika az, amely a legtöbbet tudja adni azért, hogyha a hozzáférés és az elérhetőség biztosítva van mindenki számára, akkor a jövő társadalmai erősebbek és összetartóbbak legyenek” – fogalmazott Navracsics Tibor.

A magyar biztos Magyarország uniós tagságáról kirobbant vitában is letette a voksát. „Ahogyan az európai integráció nem működhet a tagállamok együttműködése nélkül, ugyanúgy nem működhet a tagállamok és a bizottság együttműködése nélkül sem. És azt hiszem, itt a teremben ülők közül a többség talán tudja, hogy esélyünk csak az Európai Unióval együtt van” – hangsúlyozta.

A kétnapos konferencia meghívott előadói között nem szerepelt az Országos Roma Önkormányzat egyetlen képviselője sem. Farkas Flórián helyett végül Farkas Félix roma nemzetiségi szószóló szólalt fel.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »