Napi 12 órányi munkavégzés – túlóradíj nélkül

Napi 12 órányi munkavégzés – túlóradíj nélkül

A Milk Agro egy kassai élelmiszerülzletében az eladónők a végkimerülés szélén állnak: napi legalább 12 órát dolgoznak rendkívül rossz körülmények között, a munkáltató pedig nem fizet túlóradíjat – holott erre törvény kötelezi. A kimerültség miatt az egyik eladó elvesztette az eszméletét, a kiérkező mentők kiszáradás és kimerültség tüneteit állapították meg nála.

 

És nem ez volt első eset. Az ott dolgozó elárusítók közül már háromhoz hívtak mentőt hasonló okok miatt.

 

Túlterheltség, stressz és félelem

 

Az említett üzlet dolgozói már év elejétől küzdenek a túlterheltséggel. ”Január elején kezdődött, mikor az egyik kolléganő elment, és a helyére nem vettek fel senkit. Még brigádost sem. Így egyikünknek sem volt lehetősége szabadságra menni”, idézte az egyik érintett szavait a Košice:dnes regionális napilap.

 

Forrás: Aktuality.sk

 

Az elbocsátástól való félelem miatt a legtöbben nem merték vállalni nevüket, a szociális hálón azonban volt, aki megosztotta rossz tapasztalatait. „Napi 13-15 órát dolgoztam, persze hogy összeestem. Egy centet sem fizettek ki a túlórából, de kirúgtak, mert kiírt az orvos”, írta a nyilván már csak egykori eladónő, Zuzana Labanská.

 

„350 euró körül keresnek és állandó buzerálás, megalázás, fenyegetések és kiabálások között kénytelenek dolgozni. És nem vehetnek ki egyetlen nap szabadságot sem”, tette hozzá Labanská.

 

100 ezer euróig terjedő bírsággal sújthatják a munkáltatót

 

Az elárusítónők sokáig hallgattak, de többen kihasználták a névtelen feljelentés lehetőségét a Munkaügyi Felügyeletnél. Ez utóbbi meg is látogatta a szóban forgó üzletet, és az ellenőrzéskor súlyos hiányosságokra derült fény.

 

„A munkaügyi felügyelet részéről több ellenőrzésre is sor került több üzletben is Kassa és Eperjes megyékben. Leginkább munkajogi hiányosságokra derült fény, elsősorban a ledolgozott munkaórák nyilvántartását és a túlórák fizetését illetően.” – nyilatkozta a felügyelet szóvivője, Slavěna Vorobelová.

 

A Kassán 28 üzlettel rendelkező Milk Agro az ellenőrzés jegyzőkönyve szerint kényszerítette az alkalmazottait, hogy több órát dolgozzanak, ráadásul ingyen.

 

Illusztrációs felvétel. Forrás: Aktuality.sk

 

„A munkáltatót felszólították, hogy a megszabott határidőn belül távolítsa el a hiányosságokat. Kötelességszegés miatt a munkáltatót 100 ezer euróig terjedő pénzbírság fenyegeti. A pénzbüntetés kifizetését legfeljebb két évig lehet halasztani a jegyzőkönyv megtárgyalásának napjától” – tette hozzá a szóvivő.

 

Hosszú, állva töltött idő után könnyen előfordulhat rosszullét

 

Az orvosok szerint a kimerültség által előidézett eszméletvesztés hosszú ideje tartó stresszel párosítva fordulhat elő leginkább. „Leggyakrabban az állva töltött hosszú idő, a kialvatlanság és a kiszáradás vezethet ilyen rosszulléthez.” – mondta Etela Janeková általános orvos.

 

A elárusítóknak tehát hosszú órákat kellett állva tölteniük, ráadásul víz nélkül. Az ilyen esetekben bekövetkező rosszulléteknél a legjobb kezelés a pihenés és a folyadékpótlás. Ha nem párosul más betegséggel, 24 órán belül helyreáll a szervezet egyensúlya.

 

 

Aktuality.sk

Nyitókép: Kosicednes.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »