Nagyszabású dal- és táncjáték a jászok történelméről

Nagyszabású dal- és táncjáték a jászok történelméről

A jászok történelmét bemutató nagyszabású dal- és táncjáték készült a Magyar Állami Népi Együttes táncművészei, a Jászság Népi Együttes, a Hírvivők Ensemble, Pál István Szalonna és bandája, valamint a Jászok Vegyeskar összefogása nyomán.

Forrás: jaszok.com

Ahogyan nemzetként szüksége van a magyarságnak arra, hogy nemzeti öntudatát a politika, a kultúra összefogásával fenntartsa, úgy van szüksége egy kisebb közösségnek (a jászoknak) is arra, hogy történelme és ősei emlékének felidézése révén – a művészet, a színház mágkus erejével – saját identitását erősítse – írja Mihályi Gábor a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője a produkció bemutatkozásában.

A „JÁSZOK – történelmi dal- és táncjáték” alkotóinak kitüntetett célja, hogy bemutassák a jász nép rendkívül összetett, és izgalmas történetét, végig haladva a történelem és az alkotók képzelete rajzolta – megpróbáltatásokkal, leveretésekkel és felemelkedésekkel teli – úton a feltételezett valamikori őshazájuktól, a bronzkori Kelet-Perzsiától, a Kaukázus égbetörő hegyein, a dél-orosz sztyeppéken, a mai Moldván át, a Magyar Királyságig. Majd tovább az emlékek és a képzelet spirituális útján, mely új hazájukba telepedésüktől, megkeresztelkedésükön, nyelvük, ősi hiedelmeik, szokásaik elvesztésén, önmegváltásukon (Redemptio) át, napjainkig vezet.

A Jászok történelmi dal- és táncjáték összművészeti alkotásként, sajátos és egyedi módon integrálja jelen korunk tradícionális és kortárs művészetét, szuverén módon szólva a tánc, a zene, a költészet és a vizuális művészet segítségével mindazokról az egyetemes emberi értékekről, amelyek szellemében nem csak a jászok, hanem mi emberek mindannyian, létezni szeretnénk a világban.

Az előadás színpadi történéseiben egy “élő közösség” mindennapi élete, öröme, bánata,  leveretése és újrakezdése, az emberi kapcsolatok, a szertartások, a hit mindenek feletti fontossága sejlik fel. A tér és idősíkok hol drámaian, hol játékosan változó spektrumán keresztül jutva el a végkifejletig: az emberi lét, az élet diadalának katartikus kinyilatkoztatásáig.

A jászberényi előadások után a produkció a Müpában is bemutatkozik.

További információ: http://www.jaszok.com/

The post Nagyszabású dal- és táncjáték a jászok történelméről appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »