Nagyot buktak Schulzék

Nagyot buktak Schulzék

Az Angela Merkel kancellár vezette CDU/CSU jobbközép pártszövetség kapta a legtöbb szavazatot a vasárnapi németországi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson, de támogatottsága nagymértékben csökkent, és a koalíciós társé, a szociáldemokrata párté (SPD) történelmi mélypontra süllyedt, a Bundestag harmadik számú ereje pedig az újonc AfD – mutatták ki a szavazókörökből kilépő választók megkérdezésén alapuló felmérések (exit poll).

Gyengültek a kormánypártok, az AfD a harmadik erő
 
Az ARD és a ZDF országos köztelevíziók megbízásából végzett felmérések szerint a CDU/CSU a szavazatok 32,5-33,5 százalékát gyűjtötte össze, szemben a négy évvel ezelőtti 41,5 százalékkal.

Az SPD 20-21 százalékkal végzett a második helyen, a 2013-ban szerzett 25,7 százalék után. Eddigi leggyengébb eredménye a 2009-es 23 százalék volt. Manuela Schwesig elnökhelyettes bejelentette, hogy a szociáldemokraták ellenzékbe vonulnak.

Az exit pollok szerint a CDU/CSU-tól jobbra álló AfD 13-13,5 százalékos eredménnyel debütál a szövetségi parlamentben, amelybe visszajutott a 2013-ban kiesett liberális FDP is.

Nem felhőtlen a boldogság

Az M1 tudósítása szerint a CDU központjában nem felhőtlen a hangulat, hiszen a pártban jobb eredményre számítottak – 40 százalék körüli eredményt vártak, amely egyébként még mindig kevesebb lett volna, mint 4 évvel ezelőtt.

Történelmi mélypontra süllyedt az SPD
 
Történelmi mélypontra süllyedt a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) támogatottsága a vasárnapi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson a szavazókörökből kilépő választók megkérdezésén alapuló felmérések (exit poll) urnazárás után közzétett eredménye szerint.
 
Az ARD és a ZDF országos köztelevíziók megbízásából végzett kutatások alapján az SPD a szavazatok 20-21 százalékát szerezte meg, eddigi leggyengébb eredménye a 2009-es 23 százalék volt.
 

Hírdetés

A német szociáldemokraták ellenzékbe vonulnak
 
Ellenzékbe vonul a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) a vasárnapi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson elszenvedett történelmi vereség után – döntött a párt vezetése sajtóértesülések szerint.
 
A beszámolók alapján a párt vezetői egyhangúlag döntöttek arról, hogy az SPD ellenzékben politizál a következő ciklusban.
 
Két új párt jutott a szövetségi parlamentbe
 
Bejutott két új párt a német szövetségi parlamentbe (Bundestag) a vasárnapi választáson – mutatták ki a szavazókörökből kilépő választók megkérdezésén alapuló felmérések (exit poll). Az ARD és a ZDF országos köztelevíziók megbízásából végzett kutatások alapján a jobboldali AfD 13-13,5 százalékkkal a harmadik legerősebb pártként debütál a Bundestagban, a 2013-ban kiesett liberális FDP pedig 10-10,5 százalékkal kerül be ismét.
 
 
 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »