Nagyon sötét jövő vár egész Európára

Nagyon sötét jövő vár egész Európára

Az ukrán válság és az Oroszország elleni szankciók következményei lenullázhatják a német gazdasági növekedést, míg Görögországban az orosz turisták elmaradása miatt fájhat a fejük a vendéglátóknak.

A legfontosabb görög gazdasági ágazat, a turizmus megszenvedi az ukrán válsággal kapcsolatban Oroszország ellen életbe léptetett szankciókat – mondta Andreasz Andreadisz, a görög utazási irodák szövetségének az elnöke vasárnap a Skai görög tévéállomásnak adott interjúban. „A szankciók miatt oroszországi bankok zárnak be, a rubel árfolyama gyengül, az emberek elbizonytalanodna” – mutatott rá. Elmondása szerint a görög turisztikai ágazat az idén 1,35 millió orosz turistára számított, „de nem érjük el az 1,1 milliót sem”. Egy orosz utazási iroda már csődöt jelentett – mondta.

A szankciók más gazdasági ágazatokat sem hagynak érintetlenül. Görög mezőgazdasági vállalatok beszámolója szerint az Oroszország által a múlt héten az uniós gyümölcs- és zöldségexportra kivetett korlátozás a görög exportra is hatással lesz. Görögország tavaly 400 millió euró értékben exportált mezőgazdasági termékeket Oroszországba. Emellett az ország gázimportjának 65 százaléka Oroszországból származik.

Lenullázás

Az ukrán válság és az Oroszország elleni szankciók következményei lenullázhatják a német gazdasági növekedést – írja a német Wirtschaftswoche hírportálon megjelent cikkében Hans-Werner Sinn, a müncheni Ifo gazdaságkutató intézet igazgatója. „A tavalyi év második felében beindult és a télen is folytatódó gazdasági növekedés lassulni látszik” – írja Hans-Werner Sinn, hozzátéve: az Ifo múlt hónapban kiadott gazdasági növekedési előrejelzését úgy tűnik, lefelé kell revideálniuk.

Az ukrán válság a második negyedévben már visszafogta a német gazdasági növekedést. „A feltételezés, hogy a második negyedévben a gazdaság 0,3 százalékkal nőtt az első negyedévhez képest, a dolgok jelenlegi állása szerint tarthatatlannak tűnik. Sokkal inkább zéró növekedés lesz belőle” – fogalmazott az igazgató. „A negyedik negyedévre előre vetített 0,4 százalékos növekedést is minden bizonnyal lefelé kell módosítani. Mindez a 2014-es és 2015-ös növekedési előrejelzések számottevő csökkentését is maga után vonja” – tette hozzá.

Nem lesz újabb válság

Hírdetés

Attól azonban nem kell tartani, hogy Németország újabb gazdasági válságba esne – hangsúlyozta Hans-Werner Sinn. Egyrészt a gazdaság jórészt a belső kereslet növekedésére támaszkodik, másrészt a szolgáltatóipari szektor stabil teljesítményt mutat, harmadrészt az Ifo saját gazdasági hangulatindexe is csak csekély mértékben csökkent az előző periódusokhoz képest – magyarázta a szakember, aki szerinte a helyzet semmiféle hasonlóság nem mutat a 2008-as válsággal.

A lengyel mezőgazdasági miniszter azt várja, hogy az Európai Unió kompenzálja a lengyel termelőket, akik kilátástalan helyzetbe kerülhetnek a lengyel gyümölcsök és zöldségfélék oroszországi importtilalma miatt. A moszkvai kormány a héten jelentette be, hogy nem tart igényt a lengyel mezőgazdasági termékekre. Oroszország ezzel akár kétmilliárd eurós kárt is okozhat az Európai Uniónak, amely a héten újabb szankciókat vezetett be Moszkvával szemben.

Moszkva az őt ért uniós szankciókra válaszul megtorló lépéseket tesz. Lóránt Károly közgazdász rámutatott, a revans elszenvedői a kis déli és kelet-európai államok lesznek, köztük Magyarország. A közgazdász szerint be kellene látnia az uniónak, hogy ezekkel a szankciókkal nem a megoldást segíti, hanem az Egyesült Államok stratégiai érdekeinek tesz eleget.

Súlyos következmények

Parragh László szerint súlyos következményei lehetnek az Oroszország elleni európai uniós szankcióknak, amelyek az európai gazdaságnak is jelentős kárt okozhatnak, és következményeik hosszú évekig meghatározhatják Európa fejlődését. Parragh szerint naivság azt hinni, hogy miközben az orosz gazdaság sérül, az európai nem, hiszen a két gazdaság egymásra utalt. A kamara elnöke hangsúlyozta azt is: nem mindegy, hogy ki fizeti a szankciók hatásának költségeit, kit sújtanak legjobban a károk, és figyelmeztetett Magyarország kitettségére is.

Még önállóbb lehet Oroszország

Az orosz külügyminisztérium a szankciók kapcsán július 26-án azt közölte: a büntetőintézkedések veszélyeztetik az együttműködést az Európai Unióval a biztonsági kérdésekben. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint a nyugati szankciók hatására még önállóbbá válhat Oroszország, és nem fog „szemet szemért, fogat fogért” alapon, hisztérikusan reagálni az ellene meghirdetett büntetőintézkedésekre.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »