Nagyon aggódik az „álukránok” miatt a New York Times

Ismerjük el, nincsenek jó hónapjai a fősodratú médiumoknak.

 Azután, hogy éveken keresztül Orbán Viktor jelentette a fő álveszélyt, most, amikor számukra a valódi veszélyek ugranak elő minden második bokorból, nem tudják, melyiktől aggódjanak jobban.

A vezető amerikai lap az uralkodó, de omladozó világrend elleni egyik szörnyű, eddig alig vizsgált szegletből jövő támadást ecseteli ezzel a címmel: „Álhírek, álukránok: hogyan billentette meg egy csoport ukrán a holland szavazatokat”.

A cikk azzal indul, hogy Harry van Bommel, a holland parlament baloldali tagja meggyőző szövetségesekre talált, amikor rá akarta beszélni a szavazókat, hogy utasítsák el az Ukrajnával kötendő uniós kereskedelmi szerződést.

Nos, ez a Bommel lepaktál különbejáratú „ukrán teamjével”, olyan, más kárán örömködő emigráns csoporttal, amelyet szimpátiája Oroszországhoz köti.

E csoport tagjai nyilvános találkozókra mentek el, megjelentek a televízió képernyőjén és a közösségi médiát is használták, hogy a Nyugat-barát ukrán kormányt úgy fessék le, mint valami vérszomjas kleptokraták bandáját, amely méltatlan holland támogatásra.

Hírdetés

Bizonyíték nincs, de nagyon aggódnak

Csakhogy ez a „segítség”, írja a The New York Times, félrevezető is, mert, bizony, az ukrán team legaktívabb tagjai ténylegesen Oroszországból valók vagy pedig Ukrajna orosz nyelvű régióiból, és „papagájként” ismételgették a Kreml-vonalat. (A NYT természetesen nem ismétli papagájként John McCain szenátor és társai vonalát, mely szerint a világon minden rossz és gonosz mögött Putyin rejtőzködik, jugoszláv békaemberként, hogy a Soros-támogatású média közhelyét itt is eldurrogtassuk.)

Az áprilisban rendezett holland népszavazás az Európai Uniót célzó „faltörő kossá” vált, írja a cikk.

Az alacsony részvételi arány mellett a holland szavazók elvetették az EU-Ukrajna kereskedelmi megállapodást, ezzel örömöt szerezve Moszkvának, miközben a politikai elit levegő után kapkodott.

„Az nem világos, vajon az ukrán teamet Oroszország irányította, vagy az az iránta érzett rokonszenvből cselekedett, és Van Bommel soha nem mondta, vajon ellenőrizte-e azonosságukat. De az európai politikai establishment, amelyet már megrázott Nagy-Britannia szavazata, hogy elhagyja az Európai Uniót és Trump elnöknek a megválasztása az Egyesült Államokban, aggódik, hogy a holland referendum előrevetíti az árnyékát annak, ami be fog következni.” Most, hogy Franciaországban, Németországban és netán Olaszországban is idén választásokat tartanak, „Európában a politikusok arra figyelmeztetnek, hogy az oroszok aktívan közbeavatkoznak, visszhangozva a Központi Hírszerzési Hivatal (CIA) azon állítását, hogy Moszkva beavatkozott az amerikai elnökválasztásba”. Írja a cikk.

Hollandiában március 15-én tartanak választásokat és holland hírszerzők szerint főleg Oroszország „több száz alkalommal” próbált meg behatolni a kormányszervek és az üzleti világ számítógépeibe. „Aggódnak a hatalmon lévők”…”a valódi kockázat a populisták…akik az oroszok munkáját végzik el”. Miközben a cikk bevallja, minderre bizonyíték nincs. És mindezt hat nyomtatott oldalra szétterítve.

Lovas István – www.magyaridok.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »