Nagymegyer az ország legkevésbé nyitott városa

A Soros György érdekeltségébe tartozó, az átláthatóságot és a demokratikus intézmények működését vizsgáló nemzetközi szervezet szlovákiai fiókja, a Transparency Internetional Slovensko (TIS) közzétette oldalán a szlovákiai városok átláthatóságát vizsgáló összesítését.

 

Immáron negyedik alkalommal állította össze listáját a TIS, melyen az önkormányzatok átláthatóságát pontozzák. A felmérésben azt vizsgálták, hogy az egyes önkormányzatok mennyire engednek betekintést hivatalos ügyeikbe, a település működésébe, milyen mértékben tájékoztatják a lakosságot.

 

A 2014-es adatokhoz viszonyítva látható, hogy az önkormányzatok körülbelül kéthardama nyitottabb lett a lakosság felé, ezáltal átláthatóbbá vált.

 

Rosszul szerepelt Dél-Szlovákia

 

A felmérés eredménye szerint Szlovákia 100 legnagyobb városa közül Nagymegyer végzett a legutolsó helyen. A felmérésből az is kiderül, hogy a közép-szlovákiai települések átláthatóbbak, míg gyengébben szerepelnek a smeres, mkp-s és a koalícióban indult polgármesterek által vezetett városok.

 

Néhány városon látszik, hogy komolyan veszik a TIS felmérését, hiszen az idén első helyen szereplő Varannó (Vranov nad Toplou) négy éve még a 99. volt. Ezzel szemben a legtöbbett Gúta városa rontotta, 53 helyet esett vissza tavalyhoz képest, így idén a 88. helyen állnak az átláthatóság szempontjából.

 

 

Ugyancsak rontott Nagykapos (8 helyet), Somorja (9 helyet), Rimaszombat (26 helyet), Tőketerebes (15 helyet), Losonc (18 helyet), Vágsellye (14 helyet) és Túrócszentmárton (1 helyet).

 

Születtek viszont jobb eredmények is. Javított például Léva (31 helyet), Fülek (25 helyet), Galánta (2 helyet), Érsekújvár (52 helyet), Szepsi (33 helyet), Szenc (2 helyet), Dunaszerdahely (9 helyet), Komárom (7 helyet), Párkány (9 helyet) és Nagykürtös (2 helyet) is.

 

Hogyan lehet jobb eredményt elérni?

 

A TIS felmérésében 11 terülelet vizsgált, köztük például azt, hogy mennyire nyomon követhető az  önkormányzatok vagyonának eladása vagy bérbeadása, mennyire lehet betekinteni a személyzeti politikájukba, az önkormányzathoz tartozó vállalatok működésébe, vagy akár a támogatások elosztásába.

 

Varannó weboldala, fotó: Körkép.sk

 

A TIS szerint egyre több önkormányzat teszi közzé honlapján a település által kötött szerződéseket és egyéb dokumentumokat, a testületi üléseken készült hang- és/vagy videófelvételeket, a vizsgált  települések több mint 62 százalékánál van lehetőség elektronikus ügyintézésre is.

 

Sokat segítene az átláthatóságon a TIS szerint többek között az is, ha a városok honlapján hozzáférhetőek lennének a főellenőrök jelentései, valamint ha a lakosok hozzászólhatnának a testületi ülések pontjaihoz.

 

 

Körkép.sk

Nyitókép: parameter.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »