Nagylelkűségéről is ismert volt a rákgyógyászat hazai úttörője

Nagylelkűségéről is ismert volt a rákgyógyászat hazai úttörője

Hetvenegy éve, 1945. május 2-án halt meg Manninger Vilmos sebészorvos, a rák elleni küzdelem hazai úttörője, a Magyar Sebésztársaság megalapítója. 1936-ban az ő szervező munkájával és irányításával alakult meg a Székesfővárosi Közkórházak báró Eötvös Loránd Rádium és Röntgen Intézete. 

1876. szeptember 30-án született Sopronban, ahol apja szemészorvos volt. Ő is a gyógyítást választotta hivatásául, 1898-ban a Budapesti Tudományegyetem orvosi karán szerzett oklevelet, majd az egyetem I. számú sebészeti klinikáján műtőorvosként kezdett el dolgozni. A következő évtől a Szent Rókus Kórház sebészeti osztályán gyakornokoskodott, 1901-ben a Szent János Kórház sebészetének segédorvosa, 1906-ban rendelő orvosa lett. 1908-tól a Szent Margit Kórházban volt rendelő orvos, 1914-ben ismét visszakerült a János kórház sebészeti osztályára, amelynek osztályvezető főorvosa lett.

1936-ban az ő szervező munkájával és irányításával alakult meg a Székesfővárosi Közkórházak báró Eötvös Loránd Rádium és Röntgen Intézete. Kelet-Európa egyik legkorszerűbb, legjobban fölszerelt daganatterápiás intézetét svéd mintára hozták létre, nem voltak szakma szerint elkülönült osztályai, a különböző szakorvosok egymással együttműködve végezték valamennyi szervi elhelyezkedésű daganat sugárkezelését. A gyógyító munkát Manninger és az igazgató-főorvosi székben 1938-ban őt váltó Czunft Vilmos radiológus professzor irányította. 1936 és 1941 között a Belügyminisztérium kórházügyi előadójaként járult hozzá a kormányzat egészségügyi politikájának alakításához, tagja volt az Országos Közegészségügyi Tanácsnak is.

Jelentős szerepet vállalt az orvosutánpótlás képzésében. 1908-tól a budapesti orvosi egyetemen magántanárként oktatta a sebészeti propedeutika (bevezetés a sebészetbe) gyakorlati ismereteit, 1926-tól sebészetet, 1937-től a rák kór- és gyógytanát adta elő címzetes nyilvános rendkívüli tanárként. 1907-ben az ő szervezésében alakult meg a Magyar Sebésztársaság, amelynek titkári teendőit több éven át ellátta. Tagja és egyik vezetője volt a társaságon belül megalakult rákbizottságnak. Az ő közreműködésével készült el 1926-ban az Orvosi Múzeum, amelyet a társaság éves nagygyűlésével egy időben nyitottak meg.

Manninger Vilmos a magyar sebészet kiemelkedő személyisége volt, jelentősek az aszepszisre (a sebek fertőzéstől való megóvására) vonatkozó tanulmányai. 1903-ban jelent meg Az antiszeptikus és aseptikus orvoslásmódok története című könyve, amelyet 1904-ben németül is kiadtak. 1910-1920 között publikálták a Verebély Tiborral közösen írt, A sebészet tankönyve című háromkötetes művét. Egyik szerzője volt A daganatok kór- és gyógytana (1937) című összefoglaló munkának, amelyet szerkesztőként is jegyzett. A hazai rákstatisztikai adatokat az 1937-ben közzétett A rákbetegség gyakorisága Budapesten és Magyarországon című tanulmányával egészítette ki. A sebészet diadalútja (1938) című könyvét olasz és német nyelvre is lefordították.

Szabadidejében zenélt és kertészkedett, a kamarazenében a zeneszerző-zongorista Dohnányi Ernő volt a partnere. Barátságuk olyan szoros volt, hogy a II. kerületi Kuruclesen egymás mellett építettek házat, amelyet mindketten gyönyörű kerttel vettek körül, a Dohnányi-villa kertjének tavi vízköpője Manninger arcmását idézi. Manninger számára kertje a legújabb tudományt, az örökléstant alapul vevő virágnemesítés kísérleti telepeként is szolgált. Elsősorban a szarkaláb és a kankalin nemesítésével foglalkozott, a hét törzsből keresztezett Hungária kankalinjait aranyéremmel ismerték el.

Sokoldalúsága közvetlenséggel és nagylelkűséggel párosult. Édesapjától örökölt Sopron melletti családi nyaralóját és erdei birtokát 1917-ben Sopron Szabad Királyi Városnak adományozta, hogy ott a gyenge, fejletlen vagy árva gyermekek nevelésére “erdőiskolát” létesítsenek. A “Manninger-ház Soproni Erdei Iskola” elindítását és működését adományaival, jótékonysági hangversenyek szervezésével folyamatosan támogatta. A ma Doborjáni Ferenc Nevelési Oktatási Központ néven működő intézmény 2000-ben domborművet állított az 1945. május 2-án szülővárosában elhunyt adományozó emlékére.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »