Náculó iskolások miatt aggódik Felvidéken a helyi TASZ

Az utóbbi időben sok pedagógus veszi észre a gyerekeken a változásokat – egyre radikálisabb, szélsőségesebb a viselkedésük.

A szélsőségesség teljesen másképp nyilvánult meg 30 évvel ezelőtt, mint napjainkban. Változik a világ – közölte Marian Mesáros (sic!), a "Szlovák" Nemzeti Emberi Jogi Központ (SNSˇP) ügyvezető igazgatója az eheti Szélsőségesség a fiatalok között elnevezésű konferencián.

Az idei évben több mint ezer általános és középiskolás gyermek, valamint rendőrök és az emberi jogok és szélsőségesség témaköre iránt érdeklődő magánszemélyek vettek részt a központ képzésén az idei évben. A központ mindeddig 96 képzést tartott, és további 29-et tervez az év végéig – ezek közül 11 a szélsőségesség témakörével foglalkozik majd.

A gyermekek számára félévenként szerveznek képzéseket – januárban és augusztusban – a képzés 2-3 tanórán keresztül tart. A központ célcsoportját az idei évben mindenekelőtt a pozsonyi, besztercebányai és kassai középiskolás tanulók képezték. A 2016-os képzések főtémája a szélsőségesség, és annak megnyilvánulásai. Ennek ez az oka, hogy a pedagógusok már régóta észrevették a változásokat a diákokon – a "romákkal", "menekültekkel", az LGBTI-vel (lánykori nevükön: buzikkal – a szerk), a muszlimokkal, sőt a zsidő és keresztény vallás képviselőivel is radikálisabbá, szélsőségesebbé vált. (Magyarellenesség vagy nincsen, vagy nem számít szélsőségességnek, de már az is haladás, hogy a keresztényke miatt is látszataggódik egy "jogvédő" – a szerk.)

A gyerekek radikalizálódásának egyik oka Mesáros szerint a média, amely a gyermekek mindennapjainak részévé vált. "Az elektronikus médiumok mindig csak addig hasznosak, amíg igazak az általuk közölt információk" – mondta, majd hozzáfűzte, hogy a gyerekek ezt nehezen tudják ellenőrizni.

"Az emberek mély előítéleteket hordoznak magukban azokkal a csoportokkal szemben, amelyek különböznek attól, amelyből ők érkeznek" – nyilatkozta Tomás Földes a "Szlovák" Nemzeti Emberi Jogi Központtól, valamint hozzáfűzte, hogy számos előítélet nem az emberek fejéből pattan ki, hanem beleültették őket. Különlegesen ilyenek a szélsőjobboldali nézetek.

Véleménye szerint főként a fiatalok nem tudják, mit jelent a szélsőségesség, pontosan ezért kell bemutatni a tényeket egy szélesebb perspektívából. A képzés keretén belül a gyermekeknek elmagyarázzák a második világháború okait és következményeit, a holokausztot, a rasszizmust, a nemek közti egyenlőséget, a diszkriminációt és az emberi jogokat is. "Számos oka van a diszkriminációnak, és annak, hogy miért gyűlölnek valakit – bárkivel megtörténhet, hogy egy ilyen kisebbségi csoportban találja magát, és már nem lesz ugyanolyan fontos valaki számára. Egy másik kategóriába kerül" – Magyarázta Földes. "Az intolerancia azokkal szemben, akik valamiben eltérnek, nem helyes" – fűzte hozzá.

(Bumm nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »