Muzslya: A nagy háborúban elesetteknek állíttattak emléket

Muzslya: A nagy háborúban elesetteknek állíttattak emléket

Emléktáblát avattak szombaton este Muzslyán az első világháborúban elesett harcosok tiszteletére, mégpedig a templom melletti, az óvoda előtti emlékparkban, ahol az 1956-os emléktábla, és Szent István szobra is áll. Az emléktáblát Hallai Zoltán és családja állíttatta.
– Az elmúlt száz, százkét évben Muzslyán nem volt egy olyan hely, ahol a nagy háborúban elesett harcosok hozzátartozói mécsest tudtak volna gyújtani, vagy virágot, koszorút elhelyezni. Ettől kezdve ez a lehetőség megadatott mindazoknak az utódoknak, akiknek elődei részt vettek az első világháborúban, méltó módon tudunk a jövőben rájuk emlékezni – mondta Hallai Zoltán, történész az emléktábla felavatásán.
Az ünnepi műsor előtt szentmisét szolgáltattak az első világháború muzslyai áldozatai emlékére, amelyet Kalapis Sztoján atya celebrált Golob Felix – Srečko plébános és Tratnjek Stanko nyugalmazott plébános közreműködésével. A szentmise után egy ünnepi műsorra került sor, amelyet Kovács Jolánka állított össze, aki egyben köszöntötte az egybegyűlteket. Az emléktábla-avató keretében a Muzslai Petőfi Sándor MME vegyes kórusa és citerazenekara alkalmi dalokat adott elő, Sziveri Emese pedig szavalattal gazdagította a programot. Papp Patai Erzsébet történelemtanár mondott méltatást.
– Az ilyen megemlékezések, mint a mai, segíthetnek megérteni, hogy nincs az az ok, ideológia, vélt vagy valós sérelem, amelyre a háború, az erőszak lenne a válasz, hogy megértsük: a békének, együttműködésnek, toleranciának nincs alternatívája. Hogy a múltat nem feledve, de elfogadva kell tovább élni győztesnek és vesztesnek, hisz a győztesből lesz mindig a későbbi vesztes. Legyen ez az emléktábla a háború, a gyűlölet elleni tiltakozás szimbóluma, de egyben a béke, az elfogadás jelképe is, József Attila szavaival élve: “A harcot, melyet őseink vívták, békévé oldja az emlékezés” – mondta beszédében Papp Patai Erzsébet.
Az emléktáblát Muzslya két legidősebb polgára, a 93 éves Barta Mihály és a 90 éves Nagygergő József leplezte le, majd Kalapis Sztoján atya szentelte meg.
Az ünnepi műsort követően koszorút helyezett el az emléktáblánál Hallai Zoltán és lánya, továbbá a helybeli nyugdíjasok egyesületének tagjai és a jelenlevő polgárok nevében is elhelyezték a kegyelet virágait.

Kónya-Kovács Otília


Forrás:vajma.info
Tovább a cikkre »