Mussolinit dicsőíti egy római obeliszk talapzatába rejtett, hosszú időre elfeledett írás

Mussolinit és a fasizmust dicsőítő írást rejthet a római Foro Italico sportközpontban lévő Mussolini-obeliszk talapzata. A latin szöveggel ellátott pergament aranypénzek társaságában temették az obeliszk talapzatába, létezésére két tudós derített fényt.

Bettina Reitz-Joosse a hollandiai Gröningeni Egyetem és Han Lamers, a berlini Humboldt Egyetem kutatója elsőként tanulmányozta a Codex Fori Mussolinit. A fasizmus erejét jelképező, 1933-ban emelt 300 tonnás műemlék talapzatába temették a szöveget, ám az elmúlt évtizedekben csaknem teljesen megfeledkeztek róla. A kutatók római könyvtárakban és archívumokban talált utalások alapján állították össze a vélt szöveget, amely továbbra is hozzáférhetetlen az obeliszk alatt. Reitz-Joosse és Lamers The Codex Fori Mussolini – A Latin Text of Italian Fascism című könyvükben mutatják be az írást.

“A szöveget nem a kortársaknak írták. Az obeliszk fontos látványosság volt, a szöveg létezéséről azonban nem számoltak be, a távoli jövő közönségének szánták” – mondta Reitz-Joosse a BBC-nek. A szakértő szerint a fasiszták akkoriban számos, a római birodalom idejéből származó régészeti leletet tártak fel, és vélhetően ekkor gondoltak arra, hogy elkészítik saját hőstetteik jegyzékét a jövő számára.

A három részből álló, 1200 szavas dicshimnuszt Aurelio Giuseppe Amatucci klasszika-filológus készítette. Az első rész a fasizmus eredményeit és Mussolini felemelkedését meséli el. Eszerint Olaszország az első világháborút követően katasztrofális helyzetbe került, melyből Mussolini mentette ki az országot “emberfeletti éleslátásával és elszántságával” megújítva. “A szöveg alapján Mussolini egyfajta új római császár, ugyanakkor az olasz nép megmentője” – fejtette ki a tudós.

A második szövegrész a fasiszta ifjúsági szervezettel, a Hitlerjugenddel és az ifjúsági programokkal foglalkozik. A harmadik rész témája a Foro Italico sportkomplexum – akkoriban Foro Mussolini – építése és az obeliszk állítása. A szöveg mellett egy medál is található, amely Mussolinit oroszlánbőrrel a fején ábrázolja. “A szöveg továbbra is ott van és nem férünk hozzá. Csak annyit tehetünk, hogy tanulmányozzuk és elemezzük manipulatív stratégiáit” – mondta Reitz-Joosse.

A kutató szerint a szerző azért választotta a latin nyelvet, hogy ezzel is párhuzamot vonjon a római birodalom és a fasizmus felemelkedése között. A fasiszták ráadásul megpróbálkoztak a latin nyelv újjáélesztésével a fasizmus nyelveként. A szöveg iróniája, hogy felfedezése az obeliszk leomlását, így a fasizmus bukását feltételezi. Mintha a fasiszták elképzelték volna saját hanyatlásukat és bukásukat, de eredeti célja a fasizmus dicsőítése a jövő generációja előtt – mondta a tudós.

A kutató szerint a szerző azért választotta a latin nyelvet, hogy ezzel is párhuzamot vonjon a római birodalom és a fasizmus felemelkedése között. A fasiszták ráadásul megpróbálkoztak a latin nyelv újjáélesztésével a fasizmus nyelveként. A szöveg iróniája, hogy felfedezése az obeliszk leomlását, így a fasizmus bukását feltételezi. Mintha a fasiszták elképzelték volna saját hanyatlásukat és bukásukat, de eredeti célja a fasizmus dicsőítése a jövő generációja előtt – mondta a tudós.


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »