Működési zavar

Kétszer is megdöbbenhetett Dunaújváros közönsége az elmúlt hetekben. Először február közepén, amikor a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság közölte, emberölés gyanúja miatt a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett két embert. Mint kiderült, egyikük Gál Roland, a Fidesz önkormányzati képviselője, egyszersmind a város közbiztonsági tanácsnoka. (A gyanú szerint a kreatív városatya cimborája segítségével bebetonozta haragosát egy lakóház pincéjébe.) Másodszor akkor döbbentek meg a helyiek, amikor megtudták, hogy a gyanúsított tagja maradt a városvezető testületnek, sőt a közbiztonsági (!) tanácsnoki tisztségtől sem kell megválnia. Mint akit odabetonoztak… Mindössze a Fidesz zárta ki a soraiból – a közgyűlés nem hívta vissza pozícióiból, őket a jelek szerint nem zavarta a hatósági kalamajka. Bár az egyik jobbikos városatya javasolta, legalább függesszék fel a gyanúsított „kőművest”, ám a fideszes többségű testület ezt 9:5 arányban elutasította. A kormánypárti polgármester „ésszerűtlen” javaslatnak ítélte a jobbikos kezdeményezést, a leszavazást pedig azzal magyarázta: Dunaújváros érdeke kívánta így. Gál kiválása ugyanis „működési zavarokat okozott volna az ügymenetben”.

Ezek után viszont azon kéne megdöbbennünk, hogy ugyanez a városvezető gyülekezet a múlt héten már úgy okoskodott, mégiscsak visszahívja a nélkülözhetetlen Gál Rolandot, csak eldöcög nélküle is valahogy a hajdani Sztálinváros. A pontot az i-re maga a gyanúsított tette föl, amikor szerdán bejelentette: ennyi meghurcoltatás után visszaadja mandátumát. Döntése végleges. Szilárd, mint a beton.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 03. 04.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »