MSZP-s vezető: Álságos Tóbiás József hozzáállása

A dunaújvárosi MSZP-vezetője így reagált arra, hogy a pártelnök lemondásra szólította fel a vasárnapi időközi önkormányzati képviselő-választás kudarca miatt.

Pintér Attila hangsúlyozta, hogy a pártelnök viselkedése azért is furcsa, mert három hete egy zárt körben végzett közvélemény-kutatás után még kiváló döntésnek nevezte, hogy nem működnek együtt a DK-val, és önálló jelöltet indítanak. Hozzátette: a felmérés alapján az MSZP-nek volt a legerősebb ellenzéki jelöltje.

Tóbiás József azért tartja kudarcnak a vasárnapi választást, mert szervezetileg hibáztak, hagyták, hogy a dunaújvárosi szervezet önállóan döntsön az indulás feltételeiről, és ők a választók szempontjából rossz döntést hoztak.

E mögé a Magyar Szocialista Párt egységesen fel kellett álljon – tette hozzá.

A pártelnök közölte, a felelősséget azonban viselniük kell, ezért vasárnap este lemondásra kérte fel a szocialisták helyi szervezetének elnökét.

Pintér Attila leszögezte, a felszólítás nélkül is tudta volna a dolgát, és megtette volna ezt a lépést. Mint mondta, a helyi tagság három hete választotta újra elnöknek, de szerdára taggyűlést hívott össze, ahol bizalmi szavazás lesz.

Közölte, valóban a helyi tagság döntött az önálló jelöltállításról, sokat dolgoztak a jó eredményért, és ennyire voltak képesek. Vállaljuk a felelősséget érte – fogalmazott. Megjegyezte, az utóbbi időben sok tagot és szimpatizánst veszít a párt azért, mert így áll ezekhez az ügyekhez.

A sajtóban üzengetés helyett saját körben kellett volna megbeszélni a dolgokat – tette hozzá. A helyi elnök szerint Tóbiás Józsefnek a pártelnöki kampánnyal kellene most foglalkoznia.

Amennyiben elnök lennék, örülnék, ha olyan erős tagságom lenne, mint amilyen Dunaújvárosban van. Javaslom neki, ezeket őrizze és erősítse, ne pedig szétverje – mondta.

A Fidesz jelöltje, Lassingleitner Fruzsina nyerte vasárnap az időközi önkormányzati képviselő-választást Dunaújvárosban. A körzet 3671 szavazásra jogosult polgára közül 1177-en járultak az urnákhoz, ami 32,06 százalékos részvételi arányt jelent.

A kormánypárti jelölt 422 szavazatot szerzett, Huszti Zsolt (DK) 243, Barta Endre (Jobbik) 203, Selyem József (MSZP) 98, Pappné Grabant Ilona (PM) és Gebei Bálint (független) 84, Orha Zoltán (független) 19, Harsányi Péter (SZDP) 1 voksot gyűjtött, Balogh Péter (Magyar Munkáspárt) egyetlen szavazatot sem kapott.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »