MSZP: a sajtó gyásznapja a Népszabadság felfüggesztése

 Az MSZP a magyar sajtó és sajtószabadság rendszerváltás utáni gyásznapjának tartja a szombatit a Népszabadság kiadásának felfüggesztése miatt.

Kunhalmi Ágnes, a szocialisták budapesti elnöke, országgyűlési képviselője szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatóját követően az MTI-vel közölte, a rendszerváltás óta egyetlen médiummal sem fordult elő, hogy az újságírók reggeltől nem érték el elektronikus levelezésüket, nem tudtak bemenni munkahelyükre.

Kiemelte, a Népszabadság az elmúlt 25 évben az ellenzéki újságírás egyik legmeghatározóbb orgánuma volt és szombaton “gyakorlatilag lekapcsolták”, amire nem lehet indok a veszteségesség.

Az MSZP politikusa aláhúzta, a közelmúltban ez a lap szolgáltatott friss híreket “Rogán Antal helikopterügyéről” és a “Magyar Nemzeti Bank és Matolcsy György környékén lévő botrányokról”. “Vajon véletlen egybeesések-e ezek?” – kérdezte, majd hozzátette, a Fidesz mögött álló gazdaság körök korábban tönkretették az Origót, a TV2-t, a Vs.hu-t és a Pannon Lapokat, az állami közmédiát pedig teljesen “pártpropagandásították”.

Kunhalmi Ágnes szerint mindez azt mutatja, hogy “amivel a Fidesz nem ért egyet, az nincs”. “Legyen világos mindenkinek, hogy az, ami ma a Népszabadsággal és újságíróival történt, az minden újságírót elérhet Magyarországon” – mondta, megjegyezve azt is: “senki nincs biztonságban”.

Ami “Orbán Viktor Magyarországán történik” az “Putyin Oroszországát”, vagy a “legdurvább rákosista időket” idézi – összegzett a szocialista képviselő, aki bejelentette, az MSZP szombat estére szolidaritási tüntetést szervez a sajtószabadságért a Népszabadság szerkesztősége elé.

A kiadó Mediaworks napközben jelentette be, hogy szombattól felfüggeszti a Népszabadság nyomtatott és internetes formában történő kiadását a lap új koncepciójának kialakításáig, illetve megvalósításáig azért, hogy “valamennyi érintett ezen kiemelt feladatra tudjon koncentrálni”.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »