MPP-s célok

VEZÉRCIKK – Mivel tudjuk, hogyan működik a politika, és naivak sem vagyunk, tisztában vagyunk azzal, hogy nem véletlenül most, kevéssel az önkormányzati választások kampányának kezdete előtt került fel a világhálóra a Biró Zsoltot, a Magyar Polgári Párt elnökét lebuktató videó.

Amelyben a politikus sajátos krédót vázol fel magyar honatyák bukaresti tevékenységének céljával kapcsolatban. A felvétel tanúsága szerint azért lenne szükség arra, hogy a párt az RMDSZ listáján egy-két emberét bejuttassa a parlamentbe, hogy azok ott kiderítsék, mennyi kenőpénzre van szükség az illetékes hivatalokban ahhoz, hogy a párt polgármesterei kormányzati pénzeket kapjanak projektjeik megvalósítására.

Ugyanakkor kampánycélok ide, lejárató szándék oda, a videón elhangzottak önmagukért beszélnek. Nem akarunk álnaivnak sem tűnni, hiszen – ha máshonnan nem, a korrupcióellenes ügyészség vádirataiból – tudjuk, hogy nagyon sok alkalommal bizony nagyon nehéz, ha nem egyenesen lehetetlen központi forrásokhoz jutni a helyi önkormányzatok által tervezett projektekhez, ha a szükséges kenőpénzekkel meg nem „olajozzák” az illetékes hivatali vezetőket.

Csakhogy mi szeretnénk azt hinni, hogy egy olyan párt, amely eddig nem rendelkezett országos képviselettel, nem azért szeretné embereit a parlamentbe küldeni, hogy ott a csúszópénzen alapuló uram-bátyám rendszer fenntartásán munkálkodjanak. Főleg annak fényében, hogy a párt önmagát a nyilatkozatok szintjén az autonómia elkötelezett harcosaként állítja be. (Persze erős önkormányzatok és fejlett települések nélkül az autonómia is gyengébb, de azért mégsem a korrupció fenntartását kellene a leendő honatyák számára célul kitűzni.)

Arról pedig nem kis meglepetéssel értesültünk, hogy Biró szerint Demeter Szilárd, Tőkés László egykori irodavezetője találta ki, hogy az MPP-t „összemossák” az RMDSZ-szel. Ezek szerint ő bírta rá Birót, hogy együttműködési megállapodást írjon alá az RMDSZ-szel, és a párt saját arculatát jóformán feladva besoroljon a szövetség uszályába. Megmondjuk őszintén: ezt nemigen hisszük el. Mint ahogy azt is nehezen hisszük, hogy az MPP szimpatizánsai ilyen politizálást várnak el a párt politikusaitól.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »