Moszul közelében támadják az Iszlám Államot a pesmergák

Hadjáratot indítottak az iraki kurd fegyveres erők az Iszlám Állam ellen a dzsihadisták fellegvárának számító Moszul közelében. A pesmergák szárazföldi offenzíváját a nemzetközi koalíció repülőgépei támogatják. A cél, hogy visszaszerezzék a Moszultól 30 kilométerre, keletre található al-hazíri régió falvait. Az Iszlám Állam jelenleg ezeket a településeket használja bázisként, hogy támadásokat indítson a kurdisztáni főváros, Erbíl ellen

Magyar Menedék - Háttérhatalom

Az akció része annak a támadássorozatnak, melynek célja, hogy növeljék az Iszlám Államra nehezedő nyomást Moszulban, mielőtt ostromot indítanak a város ellen. A hadműveletben mintegy 5500 kurd harcos vesz részt. Néhány települést a délelőtt folyamán már sikerült visszafoglalni. Legkevesebb 17 dzsihadista életét vesztette.

Az iraki kormányerők eközben a dzsihadisták második számú iraki fellegvárának számító Fallúdzsa végső ostromára készülnek. Az iraki különleges erők felsorakoztak Fallúdzsa körül, de nem tudni sem a katonák pontos számát, sem a végső ostrom időpontját. A város körüli terület négyötödét ugyanakkor már visszaszerezte a hadsereg.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »