Moszkva és Washington fegyvernyugvásra szólít fel egész Szíriában

Moszkva és Washington fegyvernyugvásra szólít fel egész Szíriában

Az Egyesült Államok és Oroszország minden Szíriában harcoló felet általános fegyvernyugvásra szólít fel szeptember 12-én naplementétől – jelentette be szombat hajnalban John Kerry amerikai külügyminiszter, miután több órán át tárgyaltak a szíriai helyzetről Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel.

Az amerikai és az orosz külügyminiszter olyan tervben állapodott meg, melynek célja az erőszak csökkentése és a politikai átmenet elősegítése Szíriában. Kerry kijelentette: ha a terv megvalósul, az fordulópontot jelenthet a szíriai konfliktusban. Az amerikai diplomácia vezetője arra is kitért, hogy ha sikerül tartósan mérsékelni az erőszakot Szíriában, akkor Moszkva és Washington közösen fog fellépni az Iszlám Állam és a korábbi an-Nuszra Front terroristái ellen.

Kerry azt mondta: az Egyesült Államok azért ment bele az egyezségbe, mert bízik abban, hogy Moszkva rá tudja venni a damaszkuszi rezsimet, hogy üljön tárgyalóasztalhoz és kössön békét.

Szergej Lavrov közölte, hogy tájékoztatták a megállapodásról a szíriai kormányt, amely készen áll arra, hogy végrehajtsa az egyezségben foglaltakat.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »