Moszkva aggodalmát fejezte ki Ankarának

Oroszország aggodalmát fejezte ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter telefonon török hivatali partnerének, Mevlut Cavusoglunak a török fegyveres erők és az Ankara által ellenőrzött ellenzéki fegyveresek észak-szíriai műveletei, valamint azoknak a szíriai konfliktus rendezési folyamatára gyakorolt hatása miatt – közölte szerdán az orosz diplomáciai tárca.

A  külügyminiszterek kapcsolatfelvételét a török fél kezdeményezte.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szerdán kijelentette: Moszkva figyelemmel kíséri a török hadsereg szíriai akcióit és arra szólítja fel a török felet, hogy egyeztesse hadműveleteit a szíriai hatóságokkal.

“Figyelemmel követjük a török fegyveres erők akcióit Szíria északi részén. Feltétlenül osztozunk a Török Köztársaság törekvésében, hogy harcol az Iszlám Állam (terrorszervezet) képében jelentkező nemzetközi gonosz ellen, de szeretnénk újra felhívni a figyelmet a nemzetközi jog betartásának szükségességére, és arra, hogy egy szuverén állam területén bármilyen harci cselekményt egyeztetni kell az adott ország törvényes kormányával” – mondta az orosz külügyi szóvivő.

Zaharova egyúttal arra hívta fel Ankarát, hogy csapatai a terrorelhárítási művelet során válogassák meg a célpontjaikat és ne mérjenek csapásokat a szíriai kurdok állásaira, akik szintén az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet ellen harcolnak. A szóvivő szerint a legfontosabb feladat az, hogy a terrorfenyegetés ellen egységfontban lépjenek fel az érdekelt felek.

A szóvivő szerint Moszkva abban bízik, hogy Darajában szerzett tapasztalatokat – a kormánycsapatok által ostromgyűrűbe vont damaszkuszi elővárosban a dzsihadisták számára lehetővé tették, hogy háborítatlanul Idlíbbe távozzanak – egész Szíriában alkalmazni fogják a harcok beszűntetése érdekében. Zaharova rámutatott, hogy a Szíriáról folytatott orosz-amerikai párbeszéd legfontosabb kérdése továbbra is az ellenzéki erők elkülönítése a terroristáktól.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »