Most Szász Emese szobatársán a sor

Most Szász Emese szobatársán a sor

A magyar női kardvívás nagy reménységét, Márton Annát első olimpiáján látjuk. Korosztályos szinten végigverte a világot, a felnőtteknél is van már vb-bronza, Eb-ezüstje. A Pézsa Tibor-féle iskola legjobb hazai követője.

Amikor Szász Emese immár olimpiai bajnokként visszatért a szobájába szombat éjjel, ifjú szobatársa már mélyen aludt az elmondása szerint. Míg a párbajtőrvívónak a mostani a harmadik olimpiája, a huszonegy éves kardforgatónak természetesen csak az első.

Az első olimpiáján sokszor nagyon „zöld” még a versenyző, hogy Nemcsak Zsoltot idézzük, ugyanakkor Márton Annában benne van a nagy meglepetés is. Remek versenyzői adottságai vannak, és bár forradalmi napon, március 15-én született, hidegvérű kardvívó. Kadét és junior szinten kiemelkedett a mezőnyből, felnőtt szinten a 2015-ös moszkvai világbajnokság jelentette az áttörést számára. Akkor a bronzéremig menetelt, majd idén nyáron, az Európa-bajnokságon nem állt meg a döntőig, végül ezüstérmet szerzett.

Az 1964-es olimpiai bajnok Pézsa Tibor-féle iskola követője rendkívüli technikai repertoárral. Edzője, Gárdos Gábor a Pézsa-féle módszereket követi pontosan, Pézsa Tibor szerint a tréner nagy erénye, hogy nem rontotta el korábban senki.

Márton Anna olimpiai aranyérmével szeretnénk hazatérni. Most mondhatnék mást is, de minek? Igazából elégedett csak akkor lennék, ha nyerne. Azért ez nem baj, ugye? – mondta bátran Gárdos Gábor elutazáskor a szövetség honlapján.

Tanítványa jelenleg a negyedik a világranglistán, előtte a női kardvívás nagyasszonyai találhatók, a tíz évvel idősebb orosz Szofija Velikaja és amerikai Mariel Zagunis, illetve az öt évvel idősebb ukrán Olga Harlan. Az elődöntőig viszont egyikükkel sem találkozhat – ha pedig eljut addig, bármi megtörténhet. Négy éve a dél-koreai Kim győzött, de Velikaja, Harlan és Zagunis is ott volt az elődöntőben.

A női kardvívásról érdemes tudni, hogy a legfiatalabb fegyvernem (ez nagyasszonyai korából is látszik), csak 2004 óta szerepel a játékok műsorán és az Egyesült Államokban meglepően népszerű. Az athéni és pekingi olimpiát megnyerő Zagunis négy éve Londonban kiérdemelte azt is, hogy az amerikai küldöttség zászlóvivője legyen a megnyitón.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »