Most már biztos: Szomolányi és Horváth doppingolt

Most már biztos: Szomolányi és Horváth doppingolt

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség elfogadta a magyar olimpiai csapat kérését, és engedélyezte, hogy a kajak-kenu csapatban Molnár Péter és Tótka Sándor induljon a riói olimpián a doppinggyanúba keveredett Horváth Bence és Szomolányi Máté helyett.

Amint a Magyar Olimpiai Bizottság honlapján olvasható: a férfi K-1 200 méteres versenyszámban Molnár Péter ül majd hajóba, míg K-2 200-on a tavalyi világbajnok páros, Molnár Péter és Tótka Sándor.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége hétfői ülésén – a Magyar Antidopping Csoporttól (MACS) kapott információk ismeretében – megváltoztatta a riói olimpiára utazó férfi kajakversenyzők névsorát. Csabai Edvin szakmai igazgató javaslata alapján Molnár Péter és Tótka Sándor került a csapatba.

A MACS jelzése alapján két válogatott versenyző produkált három-három atipikus mintát, ami nem minősül doppingvétségnek, ennek ellenére a csoporttól írásban kapott, és a Tiszeker Ágnes, a csoport vezetője által szóban is megerősített információk egyértelműsítik, hogy tiltott szer van a szervezetükben. A versenyzők nevét akkor nem közölték, és most jelezték először hivatalosan, hogy Horváth Bence és Szomolányi Máté a két kikerülő.

Molnár Péter éjszaka kapta a számára kedvező hírt. 

“Nem is érdekes a tegnapelőtt, a tegnap, hogy milyen úton jutottunk ki Rióba, most már csak előre tekinthetünk, a holnap van, és mindent bele kell adnunk. Más célunk nem lehet az olimpián, mint az aranyérem. De két lábbal állunk a Földön. Tavaly világbajnokok lettünk, egy döntős helyezés a minimum, az olimpián pedig bármi megtörténhet! A döntőben már minden jó helyezés ajándék…” – mondta a kajakos.

Az ifjúsági olimpiai bajnok Tótka Sándor is nagyon boldog volt: “Ifi olimpián már voltam, még Szingapúrban, 2010-ben, de a felnőttek olimpiáján még nem. Sejtem, milyen lehet… Nem lehet más a célunk, mint hogy minél gyorsabbak legyünk Rióban, abból bármi lehet. Eredményre nem szeretnék tippelni, a döntőben azonban ott a helyünk!” – fogalmazott a MOB honlapján Tótka.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »