Most a franciákat ostorozza Izrael: "Haza" hívják az ottani zsidóságot

Most a franciákat ostorozza Izrael: "Haza" hívják az ottani zsidóságot

Avigdor Lieberman, izraeli védelmi miniszter kemény szavakkal kritizálta a zsidó állam által sérelmezett ENSZ-határozatot szintén elfogadó Franciaországot, majd az ott élő zsidóságot arra szólította föl, hogy alijázzanak Izraelbe, adta hírül a Breitbart.

A zsidó politikus az ENSZ BT döntésére reagálva kilátásba helyezte, hogy a zsidó állam bojkottálni fogja a jövő januárban Franciaországban megrendezendő izraeli-palesztin béketárgyalásokat (erről már korábban is volt szó – a szerk.).

Lieberman attól tart, hogy az általuk az ENSZ-határozatért okolt Barack Obama, leköszönő amerikai elnök arra használja majd föl az eseményt, hogy „végső nyomot” hagyjon a közel-keleten.

Hírdetés

A védelmi miniszter egészen odáig merészkedett, hogy a tárgyalásokat – kissé sánta analógiával – „a Dreyfus-per modern kori változatának” bélyegezze:

„Ez nem egy békekonferencia, hanem egy ítélőbizottság Izrael állama fölött. Ennek a konferenciának az egyetlen célja, hogy aláássa Izrael biztonságát. Egy zsidó helyett egész Izrael ül majd a vádlottak padján.”

Lieberman szerint erre az „összeesküvésre” csak egy elfogadható tiltakozó választ adhat a francia zsidóság: hogy „hazatér” Izraelbe.

Emlékezetes, hogy Benjámin Netanyahu miniszterelnök a tavalyi Charlie Hebdo-támadás után már intézett egy hasonló felhívást a francia zsidókhoz, ami akkor nagy felháborodást keltett a francia közvéleményben.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »