Molla Szadik síremléke Magyarországon

Molla Szadik síremléke Magyarországon

Bevezető gondolatok az Arany János: Rege a csodaszarvasról üzbég nyelvű kiadásából, mely az Antológia Kiadó gondozásában jelent meg.

A hatvanas évek közepén a gimnazisták lázas korszakát éltem magam is. Hetente hármasával, négyesével hordtam haza a pesti, Wesselényi utcai könyvtárból a könyveket. A türelmes könyvtárosnő eleinte még finoman vizsgázatott is, hogy valóban elolvastam-e a vaskos regényeket, útleírásokat, versköteteket. Nekem is volt Jókai és Verne Gyula–korszakom, s lett volna Vámbéry-korszakom is, de tőle hiába kértem új könyvet, csak egy volt, így újra kikértem a Dervisruhában Közép-Ázsián át című útleírást. Kértem hozzá világatlaszt és képes albumot, és amikor otthon újra végigkísértem Vámbéryt kalandos útján, akkor megint az a különös érzés vonzereje kerített hatalmába, amit addig csak az ősi magyar balladák, regék, mondák mélyrétegeiből, a szövegek szövetéből érezhettem. Vámbéry láttató képeiben ott sejlett, homálylott a történelmi haza előképe is.

Évtizedekkel később, a kilencvenes évek elején az Attila, Isten kardja című rockopera írásakor, az anyaggyűjtés felfedező korszakában, a magyar őstörténet hajszálgyökereiből táplálkozva éltem át újra azt a különös érzést, a heves szívdobogást, a bennem visszhangzó ősök üzenetét. Akkor találkoztam újra Vámbéry útitársával, Molla Szadikkal, aki anyanyelvére fordította Arany János verses regéjét a Csodaszarvasról. A hun és türk tudatú népek törzsi gyűlése, a bugaci Kurultáj, a lakiteleki Népfőiskola Mándoky Kongur Istvánról elnevezett kollégiuma, majd a Keleti Nyitást erősítő közösségek többször megidézték Vámbéry „tatárjának”, Molla Szadiknak emlékét. Amikor megtudtam, hogy síremléke magyarországi Velence település temetőjében van, akkor a Velencei Református Egyház, a lakiteleki Népfőiskola és a Nemzeti Fórum közös munkájával felújítottuk a síremléket. Az Üzbég Köztársaság függetlensége kikiáltásának 20. évfordulója napján, 2011. szeptember elsején hazája nagykövetének és magyarországi tisztelői jelenlétében emlékeztünk Molla Szadikra.

Áldott legyen az emléke annak az igazhitű muzulmán embernek, Molla Szadiknak, aki népének nyelvén közvetíti gyönyörű regénket a Csodaszarvasról, és akinek népével összeköt bennünket a rokontudat, ami bizalmi kötést is jelenthet.

Ez a rokontudat, ez a bizalmi tőke pedig rendkívüli érték a sok-sok sebből vérző, de hitünk és akaratunk szerint gyógyuló és megújuló Európában.

(Lezsák Sándor író, az Országgyűlés alelnöke bevezetője megjelent, az Arany János: Rege a csodaszarvasról című könyv üzbég nyelvre fordított kiadásban. A kötetet az Antológia Kiadó jelentette meg Lakiteleken, 2016-ban.)


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »