Moldovába utazott Kövér László

A Moldovai Köztársaságban kezdett hivatalos látogatást szerdán Kövér László, az Országgyűlés elnöke, és a hagyományosan jó kapcsolatok megerősítéséről tárgyalt többek között Nicolae Timofti köztársasági elnökkel és Andrian Candu parlamenti elnökkel.

A parlamenti elnökkel megtartott tárgyalásán Kövér László reményét fejezte ki, hogy a mostani látogatás egy új kezdetet jelent a hagyományosan jó kétoldalú kapcsolattartásában, hiszen legutoljára 2012-ben került sor házelnöki találkozóra és a jelenlegi európai politikai helyzet is az intenzívebb együttműködést indokolja – tájékoztatta a tárgyalásokról az MTI-t Szilágyi Zotlán, az Országgyűlés sajtófőnöke.

A tájékoztatás szerint Kövér László kiemelte: Magyarország elkötelezett az Európai Unió bővítése mellett, így a balkáni országok csatlakozásán felül a keleti partnerség tagállamainak felvételét is szorgalmazza. Készek vagyunk megosztani az elmúlt 26 év során felhalmozott jó és rossz tapasztalatokat egyaránt, ezzel is segítve Moldova Európai Uniós integrációját – hangoztatta.

Adrian Candu megköszönte, hogy Magyarország az elsők között ratifikálta Moldova társulási szerződését és kijelentette, hogy a moldovai kormány kitűzött célja a társulási folyamat végigvitele, amely elengedhetetlen a reformok végrehajtásához és az ország modernizálásához.

Nicolae Timofti köztársasági elnöknél tett látogatásán Kövér László kijelentette, hogy a kormány keleti nyitás politikájával összhangban Magyarország prioritásként kezeli a magyar-moldovai kapcsolatok fejlesztését. Hazánk egy független, politikailag és gazdaságilag stabil, folyamatosan fejlődő Moldovai Köztársaságban, valamint az etnikailag vegyes társadalom többnyelvűségének, kulturális sokszínűségének megőrzésében érdekelt – fogalmazott a házelnök.

Timofti megköszönte az Országgyűlés elnökének mindazt a gazdasági, pénzügyi, oktatási és a gyógyszeripar területén nyújtott segítséget, amit Magyarország az elmúlt esztendőkben Moldovának biztosított – tájékoztatott az Országgyűlés sajtófőnöke.

Chisinauban Kövér László és a magyar küldöttség lerótta kegyeletét az 1945-48 között Moldovában elhunyt magyar hadifoglyok és polgári áldozatok emlékművénél, és látogatást tett Kósa Antal csángó-magyar származású moldovai római katolikus püspöknél.

Moldovai látogatásának második napján, csütörtökön a házelnök felkeresi a Gagauz Autonóm Területet.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »