Mit üzennek a magyar emberek, és kinek?

Mit üzennek a magyar emberek, és kinek?

A Kúria kedden azt mondta, lehet népszavazás mingránsbetelepítésikvóta-ügyben, így lesz is ilyen népszavazás. Meglepetés a témában nem történt – szemben a néhány hónappal ezelőtti boltzáras döntéssel, amikor a sikerüket ünneplő szocialisták méregfogát a szuper- és hipermarketek rajtaütésszerű újranyitásával volt kénytelen kihúzni a kormány –, minden megy a maga útján. Azon az úton, amelyen az Orbán Viktor–Habony Árpád csodaduó elindította. És már az is tudható, hogy mikor járulhatnak urnákhoz a magyar emberek: szeptemberben vagy október elején.

Megírtam a történet elején: nem sok esély van rá, hogy közöttük legyek. Azért, mert feleslegesebb-hazugabb referendumot nem is igen tudnék elképzelni. Ehhez képest a 2008-as háromigenes megademagóg akciónak is volt tartalma és értelme, legalább annyi, hogy tovább gyengítette a Gyurcsány-kurzust, amely teljes mértékben megérdemelte, hogy ez történjen vele. A mostani projekt viszont minden egyes elemében álságos és hamis.

A kormány hadakozásában az egyébként egyre oltáribb marhaságokat kitaláló Brüsszellel – az újabb ötlet a befogadatlan migránsok után fejenként befizetendő 250 ezer eurós bírságról is milyen már! – első és második ránézésre sincs semmi férfias és hősies. Az a fideszes értelmezés, amely szerint a népszavazásnak komoly a tétje, hiszen a magyar emberek nemet mondhatnak a tervezett brüsszeli diktátumokra, jól hangzik, de célszerű tudni, hogy az Európai Unióval nem háborúban állunk, hanem az általa rendelkezésünkre bocsátott forrásokból működtetjük az országot.

Hirtelen nem is jut eszembe megfelelő jelző vagy hasonlat, amivel ezt a furcsa harcot jellemezni lehetne. Nem Don Quijote-i, nem is árnyékboksz. A lényege inkább talán az, hogy itt és ebben sikerült megtalálni a legnagyobb távolságot a tettek és a szavak között. A Brüsszelhez való viszony tekintetében az orbáni politika döntéshozó fele sokkal simulékonyabb volt mindig, a verbális agresszivitás főként a hazai közönségnek szólt. Kis változások persze vannak. Az, hogy a migránskérdés mindenre rátepeledett, markáns nemzetközi jelenség, egyértelműen populista álláspontot képviselni és erőltetni ilyenformán nemcsak itthon gyümölcsözhet. Ennélfogva a népszavazás akalmából valóban megfogalmazódhat üzenet, amelynek Brüsszel lesz a címzettje. Az viszont már az európai és a világpolitika folyásának további irányától függ, hogy ideje jöttén az lesz-e fontosabb, vagy a határainkon belül lefölözhető politikai haszon.

A közhangulatot ugyanis már sikerült olyanná tenni – minden migránssimogató nyünyögés nélkül írom ezt –, hogy az ellenzéki pártok nem jöhetnek ki jól a sztoriból. A betelepítés mellett kampányolni teljességgel lehetetlen, és mint látszik, az egész népszavazás elutasítása, a bojkottra való felszólítás is értelmezhető akár hazaárulásként is. Még a Jobbik alkotmánymódosító kezdeményezése az egyetlen értelmes és – hacsak minimális mértékben is – hasznos húzás, de a gépezet átütő erejével szemben ez sem elegendő.

Van-e olyan pont, ahol mégis megtörhet ez a lendület? Korábban úgy sejtettem, hogy igen: kizárt ugyanis, feltételeztem, hogy a Fidesz ebben a kérdésben részvételre bírja a választópolgárok legalább felét. Csakhogy ma már ebben is mind kevésbé vagyok biztos – érezve, mennyire hatásos a kampány a magyar emberek körében –, másrészt pedig igaza van Török Gábornak. Aki azt mondja, hiába lesz a referendum elégséges részvétel híján közjogilag érvénytelen, az eredmény politikailag használható lesz, köszönhetően a kezdeményezőnek kedvező válaszok bizonyosan elsöprő többségének.

Innentől nem az eredmény a lényeges, írja az elemző, hanem az interpretáció: a kvótaellenes győzelem versus érvénytelen népszavazás értelmezési küzdelme. Nekem egyáltalán nincs kétségem afelől, hogy melyiknek különbek az esélyei. Ha Orbán és csapata vállalta ezt a kockázatot, akkor valójában nincs ilyen kockázat. Ilyen egyszerű ez a matek.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »