Mit ér a munka, ha magyar?

Mit ér a munka, ha magyar?

Miért alacsonyak a magyar bérek? – kérdezi a magyar munkás. Bár a probléma kérdésként fogalmazódik meg, abban mégis egy – minden magyar munkavállalónak fájó – állítás rejlik: alacsonyak a magyar bérek! Mert ki ne nézne vágyakozva a londoni vagy müncheni bérekre ma Magyarországon? A kérdés annál is inkább a figyelem középpontjában áll manapság, mert sokan – például az egészségügyben egyre tarthatatlanabb helyzet miatt – már döntöttek, külföldön kamatoztatják tudásukat, s így egyre kevesebb képzett ember marad itthon.

Az egyszerű halandó számára nehezen érthetők azok a közgazdasági polémiák, amelyeket a témában közgazdászok folytatnak egymással. Sokan persze nem is foglalkoznak a racionális gazdasági okokkal, hiszen sokkal egyszerűbb összeesküvés-elméleteket gyártani. Nem is lehet ezen csodálkozni, hiszen manapság még a kormányzati kommunikációban is egyre gyakrabban találkozunk hasonló megnyilvánulásokkal. Például mi sikeresek vagyunk, az ország jobban teljesít, az unió mégis állandóan belénk köt. (Az az ember érzése, állandó harcban állunk az unióval.) Ezt a gondolatmenetet folytatva könnyen jön a sommás megállapítás: a fejlett uniós államok kizsákmányolnak minket, ezért alacsonyak a bérek.

Annak kétségtelenül van alapja, hogy az EU erősebb tagállamai visszaélnek történelmileg is megalapozott erőfölényükkel, de a képlet nem ennyire egyszerű. Különösen nem a munkabérek tekintetében. Érdemes elgondolkodni azon, miből lehet munkabért fizetni. Nyilvánvalóan a bevételből, ami pedig a termék értékének függvénye. Minél drágább a termék, annál nagyobb a jövedelem, amelyen osztozik a tőkés és a munkás. És mi határozza meg manapság a termék piaci értékét? A belé fektetett szellemi munka, a hozzáadott érték. Ez a hozzáadott érték – az információs forradalomnak, a robottechnológia villámgyors fejlődésének köszönhetően – manapság egyre inkább elválik magától a tényleges fizikai termeléstől. Róna Péter közgazdász szerint „a magyarországi Mercedes-gyárban mi csak összeszerelünk, a valódi értékteremtő munkához, a tervezéshez, az előállításhoz szükséges hálózat kialakításához, a pénzügyi tevékenységhez semmi közünk, így a hozzáadott érték, a valódi haszon sem marad az országban. Oda kerül, ahol az értékteremtő munkát valójában végzik.”

Azzal nem lehet vitatkozni, hogy az innová-cióban nagyon messze vagyunk a világ élvonalától. Azért is került manapság ez a kérdés a figyelem középpontjába, mert egyre világosabbá válik, hogy a mai oktatási rendszer nem képes megfelelő tudású fiatalokat képezni. Nem véletlen, hogy kicsit is összetettebb munkára egyre kevésbé találnak szakembereket a cégek. Akik pedig alkalmasak a minőségi munkára, sokszor már külföldön dolgoznak.

Vagyis viszonylag egyszerű gondolatmenettel eljuthatunk ugyanoda, ahová a szakemberek gazdasági elemzésekkel: azért alacsonyak a magyar bérek, mert alacsony a magyar termelékenység. Ezt csak megfejeli az a tény, hogy a tőkeerős multik akár még a tényleges teljesítménynél is alacsonyabb béreket kényszeríthetnek ránk. A világban már nagyon sok kormány rájött arra, hogy kizárólag a teljesítmény emelésével lehet kitörni. Sok helyen léptek is. Gondoljunk csak Finnországra, amely néhány évtizeddel ezelőtt még Európa szegény embere volt, ma pedig az élenjárók között tartják számon, miután átalakította oktatási rendszerét. Vagy a távol-keleti kis tigrisek egy-két évtized alatt a középkorból a világ élvonalába kerültek kutatás-fejlesztési erőfeszítéseiknek köszönhetően. De akár Kína elmúlt negyedszázadának fejlődését is említhetnénk.

Mindannyian az oktatásra, az innovációra fordítottak hatalmas összegeket, és sikerült olyan tudásbázist kialakítaniuk, amely magával hozta a technológia fejlődését. És ma már ennél is újabb szelek fújnak. Az Egyesült Államokat követve Kínában éppen mostanában döntötték el, hogy a szolgáltatásokra kell helyezni a hangsúlyt, mert az hozza az igazi hasznot.

Mi pedig még azt sem tudjuk, miféle oktatási rendszert akarunk. Nem hallani, hogy a kormány tanulmányozta volna a fejlettebb országok oktatási rendszerét. Idejétmúlt, központosított oktatási rendszerét is csak a társadalom nyomására hajlandó legalább részben fölülvizsgálni. A jelek arra utalnak, továbbra is maradunk a német autóipar összeszerelő üzeme. Pedig 2010-ben még arra készült a kormány, hogy a Zsámbéki-medencébe tervezett Talentis program mögé áll, s végre lesz egy magyar tudásvölgy, amely valóban az innováció bölcsője lehetett volna. De aztán elszállt a kormányzati lelkesedés.

Így elég szomorú jövő elé nézünk: egyre távolabb kerülnek tőlünk az nyugat-európai bérek, mert ördögi körbe kerültünk. Gyenge az oktatási rendszer, ezért nincsenek jól képzett szakembereink, így lemaradtunk az innovációban, és ezért nem nálunk keletkezik a magasabb bérek alapjául szolgáló értéktöbblet.

S hogy ez ne így legyen, azon csak mi tudunk változtatni.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 04. 21.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »