Mission: Possible – Egy új albummal és a következő szintre lépéssel zárja első évtizedét a Magor

Mission: Possible – Egy új albummal és a következő szintre lépéssel zárja első évtizedét a Magor

 – Egy vallomással kell kezdenem: előző közös interjúnk óta sem lett igazán kedvencem a metalcore, viszont a ti új albumotokat nagyon vártam. Röviden át tudjuk venni, hogy mi történt veletek a Testamentum megjelenése óta?

 – Miután kijött a lemez, meghívattuk magunkat a Road-AWS turnéra, amit nagyon élveztünk. A nyáron a fesztiválokon túl már közvetlenül a Road előtt kaptunk lehetőséget a Barba Negra színpadán, hogy aztán pár nappal később ugyanott a Sepultura előtt is játszhassunk. Ősszel szintén a Roaddal turnéztunk, majd 2016 év elején megbeszéltük, hogy kicsit visszafogjuk a koncertezést, persze ebből nem lett semmi. (nevet) Mentünk a Moby Dickkel, a Dorothyval, a Phoenix Rt-vel, hogy aztán a nyarat egy Tankcsapdás hétvégével zárjuk, ami végül egy őszi-téli turnéba torkollott Lukácsékkal. Eseménydús volt, rengeteget jártuk az országot, sok új barátra tettünk szert, és az életünk is sokat változott, Zoliéknál (Inges Zoltán, basszusgitáros-énekes – a szerk.) például két gyermek is született ez idő alatt.

 – Azzal az első nagylemezzel alaposan feltettétek a lécet. Volt bennetek emiatt bármilyen megfelelési kényszer, netán para a mostani dalszerzés során, vagy nagy ívben tettetek az egészre, és görcsmentesen tudtatok dolgozni?

 – Para a dalírás vagy a megfelelés miatt abszolút nem, viszont amiatt eléggé be voltunk rezelve, hogy nem készülünk el időre az anyagleadással. Szerencse, hogy jófej, rugalmas emberekkel dolgozunk, innen is köszönet a kiadónknak, aki megértő volt, és persze a legrugalmasabb gumicsapatnak: Galli Kriszta szövegírónak, Brucker Bence hangmérnöknek, Csongor Bálintnak, akivel az énekeket vettük fel, és Bársony Petinek, aki a borítót készítette, valamint mindenkinek, aki a segítségünkre volt ebben a kemény időszakban: család, barátok.

 – Krisztinával hogyan találtatok ismét egymásra? Azonnal gombolyodott tovább a közös fonal, vagy kellett egy kis idő, míg megtaláltátok újra a közös hangot?

 – Az előző lemez dalszövegei nagyon tetszenek mindannyiunknak, Speki (Speck Roland, énekes – a szerk.) remek munkát végzett, de ugyanakkor szerettünk volna több színt az új anyagra, így jött az ötlet, hogy felkérjük ismét Krisztát.
Anno, mikor 2010-ben a zenekar közelébe kerültem, Kriszta és a Magor is már külön úton járt, viszont amikor a „meghallgatásra” készültem, először a szövegek fogtak meg és csak utána a zene. „Elkábít, elvarázsol és elrepít / egyszerre fáj nekem és üdvözít / vágyak ösvényén engem elvezet / télben virágzó tiszta képzelet”. Éppen hallgatva tanultam a dalokat, vonattal mentem valahova, de erre kirántottam a fülest, mondom: Álljunk meg! Mi van?! (nevet) Imádom azokat a korai szövegeket, szóval nekem öröm volt, hogy megismerhettem Krisztát és együtt dolgozhattunk. Ahogy láttam, a többiek ott vették fel vele a fonalat, ahol pár éve letették.

 – A dalszerzési- rögzítési munkamódszeretek változott valamit az előző album óta? Valamint, nagyjából mennyi idő alatt állt össze az új lemez anyaga?

 – A Testamentum után elhatároztuk, hogy nagyon tisztességesen feldemózzuk a készülő dalokat, aztán persze inkább mentünk koncertezni, mert az viccesebb. (nevet) A zeneírás hasonlóan zajlott, Gyula (Mile Gyula, gitáros – a szerk.) hozta a témákat, mi pedig hozzátettük a magunkét.
Ami most más volt, egyrészt – ahogy fentebb már említettem –, hogy Kriszta visszatért, mint Rocky, valamint az énekeket ezúttal Csongor Bálinttal vettük fel, aki fedett pályás vokálharmónia bajnok. Szuper dolgokat hozott ki belőlünk, nagyon élveztük vele a közös munkát.
Kompletten a teljes folyamat rövidebb volt, mert a Testamentumon két évig kotlottunk és kényelmes tempóban, fél év alatt vettük fel. Ezzel szemben A Menedéket kevesebb, mint egy év alatt írtuk meg, és kb. három hónap alatt kellett felrántani. Azt hiszem, valahol a két folyamat között lehet az arany középút…

 – Ismét HammerWorld mellékletként látott napvilágot a CD. Mivel a Testamentum is így jött ki, ez egyértelműen azt feltételezi, hogy bevált nektek ez a fajta megjelenési mód.

 – Igen, nagyon jól bevált, mert rengeteg emberhez eljutott így a zenénk. Fizikai hordozót ilyen példányszámban, országos terjesztéssel számunkra esélytelen lenne másképp kiadni. De emellett ott vagyunk sok Media Markt üzletben is, valamint online, a legfontosabb zeneáruházakban, ami szintén elengedhetetlen.

 – Az élőben korábban már többször bemutatott Ígérj holnapot című dalhoz készített hangulatos videóval kezdtétek meg május végén az új album felvezetését. Miért ennek megfilmesítésére esett legelőször a választásotok? Összességében milyen visszajelzéseket kaptatok a nem szokványos (metal) klipre, és magára a nótára?

 – Volt egy nagyon brutálisan induló, készülő új dal, de Inges kitalálta, hogy cseréljük le az elejét, kezdődjön akusztikusan. Megpróbáltuk és egyből éreztük, hogy ez „slágeres” – nyilván hozzánk képest. Nagyon megszerettük, így arra gondoltunk, hogy amíg el nem készülünk a lemezanyaggal, ezt a számot egy klip formájában megmutatnánk a minket kedvelőknek, hogy addig se aludjon ki a tűz, amire folyton rakni kell, mert mi tényleg tudjuk, milyen a hamvaiból feléleszteni egy zenekart. Kriszta ötlete volt, hogy lehetnének táncosok a klipben, nekünk pedig megtetszett ez a kontraszt. Radó Norbit és Telek Danit dicséri a kivitelezés, akiknek ezúton is köszönjük a klipet, és persze Jászberény városának, hogy beengedett minket a legszebb épületébe forgatni. A dal és a klip is nagyon pozitív fogadtatásra talált, de azért voltak olyan barátaink, akiket meg kellett nyugtatni, hogy lesz zúzda is a lemezen. (nevet)

 – A lemezt nyitó, és nemrég szöveges videóként is megjelenő Első Istenem egy igazi Magor esszencia. Megkockáztatom, nem véletlenül lett az új album kezdő tétele.

 – Így van! Egyrészt, úgy éreztük, hogy ez a dal jól összefoglalja azokat a stíluselemeket, amiből felépül a lemez. Másrészt, erre lett jó klipötletünk – a kivitelezést köszönjük Pál-Szabó Andrásnak. A szám témája pedig olyan, amihez sokan tudnak kapcsolódni – ez sem mellékes.

 – A címadó nótában súlyos, stoneres verzék ütik fel a fejüket. Az ilyen jellegű éneket az előző albumon még vendégelőadóval oldottátok meg, most viszont ezt is Speki tolta fel. Részemről megsüvegelésre késztető a tett.

 – Speki előtt valóban le a kalappal, nem sokan vennék rá magukat, hogy túl az ötvenen énektanárhoz járva még fejlődni akarjanak. Na jó, csak vicceltem, még nincs ötven. (nevet) Ő azért hajlamos arra, hogy rutinból lehozzon dolgokat, hiszen nem tegnap kezdte a zenekarozást. Mi pedig szerettük volna őt kimozdítani a komfortzónájából, mert nagyon tehetséges és sok színe van a hangjának, hörögni, beszélni, kiabálni változatos hangszíneken is tud, jó orgánuma van. Szeretnénk, ha még tovább is menne, tovább feszegetné a saját határait. A dal pedig a rendhagyó szerkezete miatt az egyik személyes kedvencem. Imádom, hogy csak a végén jön meg a refrén, amihez nagyon sokat hozzátett Csongor Bálint az általa írt vokáltémákkal és Cséry Zoltán, aki pedig billentyűs hangszeren közreműködött.

 – Ha már billentyűk… Templomi orgonás témával kezdődik a Meríts erőt a fájdalomból, amit két „ok” miatt külön is kiemelnék. Az egyik a benne hallható Ady idézet, a másik pedig, hogy talán ez a legdurvább, legzúzósabb új nóta az albumon. Mennyire van jelen az életetekben az irodalom? Nem csak a költészet, hanem mondjuk a könyvek vagy a színdarabok világa… Valamint, a Magor zenei irányvonalát, a számok felépítését, megszólalását tekintve mekkora az összhang köztetek?

 – Speki szokott verseket olvasni, Adyt, Radnótit, József Attilát… saját bevallása szerint. De szerintem csak sporthíreket olvas meg sörösüveg címkéket. (nevet) Hogy teljesen őszinte legyek, ritkán folytatunk irodalmi diskurzusokat a turnébuszban, a zenéről több szó esik, másokéról vagy a sajátunkról. Így csak a magam nevében beszélhetek, hogy nagyon szeretnék többet olvasni, könyveket is, képregényeket is, mert ezeket nagyon szeretem. Nagyobb tempóban gyűjtöm őket, mint ahogy olvasni tudnám. Színházba ritkán járok, de moziba elég sokat, remélem az is számít. (nevet)
És igen, kemény viták is előfordulnak közöttünk, de ezekben az a jó, hogy nem az egók csapnak össze, hanem a zenei elképzelések. Mindenki a legjobbat szeretné, és ha valamelyikünk meg van győződve arról, hogy az ő elképzelése tenné a legjobbat az adott dalnak, akkor az kiáll az igazáért, vagyis megvívjuk egymással a csatákat.

 – Nem kimondottan bónuszként, de felkerült a lemez végére a Túlélő című korai szerzeményetek felfrissített verziója. Ehhez mi adta az apropót?

 – A Magor tíz éves jubileuma. Illetve, az is, hogy szeretjük ezt a dalt, bár nem minden részét tartjuk mai füllel vállalhatónak. Ezért – miután az egyik próbán spontán elkezdtük jammelgetni –, megkértük Gyulát, hogy hajtson végre rajta egy alapos ráncfelvarrást. Így sikerült, szerintünk jobb, mint az eredeti, de ez elsősorban nem rólunk szól, hanem azokról a barátokról, akik az első koncert óta végig kísérték a zenekar útját, jobb és nehezebb időszakokban is.

 – A tíz éves szülinap kapcsán előjönnék egy (lehet) fejvakarós témával: ha egyetlen mondattal kellene jellemezni ezt az elmúlt évtizedet, az hogyan hangozna?

 – Küldetés! Kb. egy másodpercig gondolkodtam rajta. (nevet)

 – Én úgy látom, hogy az elmúlt években a dalaitok minősége és mondanivalója, valamint a látványos, és rendkívül energikus koncertjeiteknek köszönhetően egy elég markáns rajongótábort sikerült már magatok mellé gyűjteni. Ti hova pozícionáljátok be a Magort a hazai rock/metal színtéren?

 – Mi egy kicsi, underground zenekar vagyunk, az észrevehetőség határán már hál’ Istennek innen. De még mindig azzal küzdünk, hogy megismertessük magunkat azok körében, akik csak egy kicsit is nyitottak erre a műfajra. Óriási a médiazaj és egyre nagyobb a közöny, így nehéz érvényesülni, de nem panaszkodunk, hanem dolgozunk. Ennek köszönhetően olyan körökből is kaptunk már elismerést, ahol egyébként ez a vidéki, klasszikus heavy elemekből építkező metal snassz, vagy legalább is nem elég trendi, pesti, modern vagy mit tudom én… El szokták ismerni, hogy szorgalmas, kitartó csapat vagyunk, aki ad magára, igényes a dolgaira, amennyire lehetőségei engedik. A rajongótábor helyett pedig én barátokat látok. Hatvani, gyöngyösi, berényi, szegedi, zalaegerszegi, felvidéki barátokat, akik sokszor több száz kilométert utaznak egy-egy koncert kedvéért. Ez egy nagy, kiterjedt baráti társaság, amit a zene köt össze. (nevet)

 

 – Két fontos esemény áll előttetek, egy fővárosi lemezbemutató, és egy hazai pályás szülinapi buli. Ezekről a legfontosabb infókat elmondanátok?

 – Mind a két buli nagyon fontos számunkra. Pesten még sosem adtunk önálló koncertet, mindig valami nagyvad előtt melegítettük a terepet: Tankcsapda, Road vagy éppen a Sepultura. Vidéki bázisú banda vagyunk, mások Pesten erősek és vidéken küzdenek, mi meg fordítva. De nem bánjuk, meglátjuk, hányan jönnek el a december 8-ai bulinkra úgy, hogy bő egy hónapja a Moby Dick és a Kalapács előtt már megmutattuk az új dalokat a fővárosban.
Jászberény pedig az otthonunk, és december 16-án itt ünnepeljük meg a 10 éves évfordulót is. Meghívtuk a zenekar régi tagjait, Antal Gábort, Csatai Zolit és Hoffmann György „Hofit”, hogy egy-egy régi nóta erejéig csatlakozzanak hozzánk, hiszen köszönettel tartozunk nekik is. Persze ezen a koncerten is az új lemez számai lesznek előtérben, de felidézzük az elmúlt tíz év közönségkedvenceit is.

 – Jövőre mivel kezditek a Magor második évtizedét?

 – Már formálódóban vannak a 2018-as koncertek, érkeznek a felkérések, aminek nagyon örülünk. Szeretnénk minél több önálló bulit, mert úgy érezzük, hogy muszáj saját lábra állva megerősödnünk. Persze, biztosan lesz valami nagy zenekarral közös megmozdulás is, hiszen még mindig bőven ránk fér, hogy új emberek ismerjék meg a dalainkat egy-egy ilyen lehetőségnek köszönhetően. Szeretnénk a lemez minden dalához klipet, szöveges videót vagy valami kis ötletes, vizuális megoldást létrehozni és úgy közzétenni, ezen is dolgozunk a háttérben. Érdemes követni a zenekar Facebook-oldalát, folyamatosan rukkolunk majd elő valami újdonsággal.

fotók: Radó Norbert (Photo:In-visible), Gémesi Balázs


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »