Miskolcra gyárt környezetbarát autóbuszt a Párduc harckocsi fejlesztője

Hetvenöt új, környezetbarát, gázüzemű, alacsonypadlós, MAN gyártmányú autóbusz áll menetrendszerinti forgalomba péntek estétől Miskolcon – jelentették be a városban a közösségi közlekedés megújulására rendezett önkormányzati, szakmai konferencián, amelynek keretében átadták a járművek töltőállomásait is.

A CNG üzemű, sűrített földgázzal hajtott buszok forgalomba állításával a borsodi megyeszékhelyen már nagyrészt csak alacsonypadlós, klimatizált buszok járnak, amelyek megfelelnek az Euro 6-os környezetvédelmi követelményeknek is. A miskolci CNG buszflotta 40 szóló és 35 csuklós járműből áll, utóbbit 2015-ben az év autóbuszává választották.

A szóló buszon 31 ülő- és 54 állóhely, a csuklós változaton 42 ülő- és 113 állóhely van, emellett babakocsi szállítására és kerekesszékkel közlekedők részére is külön helyet biztosítottak. Az autóbuszok 9,2 milliárd forintba kerültek, ebből 1,8 milliárd forint volt az állami támogatás, a fennmaradó részt kedvező lízingkonstrukcióval fedezi a város.

Jakab Péter jobbikos önkormányzati képviselő az alfahir.hu számára elmondta, hogy az új buszoknak örülnek, de tartanak az esetleges járatritkításoktól, az átadó ünnepség költségei sem ismertek egyelőre.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »