Miről tudhatott Demszky Gábor? – Reggeli járat

Miről tudhatott Demszky Gábor? – Reggeli járat

Adás:
2017. január 18., szerda 5.50

Tízmilliárdokat fizethet vissza Magyarország Brüsszelnek a 4-es metró szabálytalan beszerzései miatt. Erről és a 3-as metró felújításáról is kérdezzük Demszky Gábor egykori helyettesét, Horváth Csabát.

Nem támogatja a vagyonnyilatkozati eljárás megváltoztatására tett ellenzéki javaslatokat a Fidesz. Az LMP által kezdeményezett egyeztetést követően az ellenzéki pártok bejelentették: közösen fognak kidolgozni egy új rendszert. Erről kérdezzük a Jobbik politikusát, Dúró Dórát.

Hírdetés

Téma lesz az „apátlanítás” – vagyis a kapcsolattartás akadályozása a gyerek és különélő apja között –, amely a gyermekbántalmazás egy formájának tekinthető. Legalábbis így gondolják és ez ellen küzdenek az Apák az Igazságért Egyesület tagjai. Hogy kik ők, miért volt szükségük közösségre, és miben segítenek egymásnak, azt az egyik alapító tag meséli el nekünk.

Energiatermelő térburkolat – képzeljenek el utcát vagy teret, amelynek a burkolata nem kőből, hanem városi hulladékból készült, ráadásul áramot termel, és még jól is néz ki. Az újdonságról az egyik fejlesztővel beszélgetünk.

Örkény István Egyperces novelláit mindenki ismeri. A Down-szindrómás színészekkel dolgozó Baltazár Színházról is valószínűleg hallottak már. Most ők kérnek bennünket arra, hogy – Örkény után – lehajolva és a lábunk között hátrapillantva szemléjük egy kicsit a világot. Az előadás szerkesztő-rendezője, Kováts Kriszta, és az egyik színész, Erdős Balázs érkezik hozzánk.

Egy szimfonikus-népi operáról és az ebből született kisfilmről is hallhatnak a szerzőtől, Kovács Nóri énekművésztől.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »