Miről árulkodhat a nevetés?

Miről árulkodhat a nevetés?

A nevetés alapján még más kultúrából érkezők is nagy biztonsággal meg tudják állapítani, hogy két ember ismeri-e egymást – derült ki egy amerikai kutatásból.

neveto oregek_b

Másképp nevetnek a nők, mint a férfiak: a nők nevetése gyakrabban felismerhetővé tette a barátságot, mint a férfiaké. A tanulmány az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) jelent meg. Amerikai kutatók két-két ember közös nevetését rögzítették, voltak közöttük barátok és olyanok is, akik nem ismerték egymást.

A hangfelvételek rövid részleteit ezután lejátszották a kutatás 996 résztvevőjének, akik a világ 24 kultúráját és országát képviselték. Volt közöttük osztrák, kínai, brazil, egyiptomi, valamint a tanzániai vadászó-gyűjtögető hadza törzs tagja is. A felvételek hallgatói 67 százalékos pontossággal eltalálták, hogy barátok vagy idegenek nevetését hallják – írta a nemzetközi kutatócsoport.

A felvételek hallgatóinak reakciója mellett a nevetések hangzását is megvizsgálták. A baráti nevetésekben kevesebb volt az azonos hangmagasság, ami a spontaneitáshoz köthető. A kutatók szerint annak, hogy nevetésük alapján két ember viszonyának fokát is meg lehet becsülni, a társadalmi evolúció során lehetett haszna.

Egyébként több kutatás is rávilágított, hogy a nevetésnek megannyi pozitív hatása van, például erősíti az immunrendszert. Azok az emberek, akik vidámak, és elmondásuk szerint sokat is nevetnek, tized annyiszor lesznek betegek, mint azok, akik kissé megkeseredetten élik a mindennapjaikat. A testük védekezőrendszere erősebbé válik, ezáltal sokkal hatékonyabban áll ellen a betegségeknek. A nevetés ezenkívül élénkíti a vérkeringést, erősíti a szívműködést, fokozza a belső szervek vérellátottságát, nem mellékesen pedig segít leküzdeni a félelmeket, a depressziót vagy a borús gondolatokat.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »