Mintha csak Soros György írta volna a kormány migrációs programját

Mintha csak Soros György írta volna a kormány migrációs programját

Az 1300 befogadott menekültet leleleplező Altusz-interjú után újabb méretes pofonba szaladt bele az Orbán-kabinet, és ahogy az előzőt, ezt is magának adta.

A Heti Válasz újságírója vette észre forrásgyűjtés közben azt a 2013-as októberi határozatot, amiben a kormány a Migrációs Stratégiáról döntött, hogy így vállaljon részt és kérjen forrásokat az EU hét évre tervezett Menekültügyi és Migrációs Alapjából.

 A kormányhatározatban többek között ezek a célkitűzések szerepeltek:

A harmadik országbeli állampolgárok tájékoztatása a magyar állampolgárság megszerzésének lehetőségéről, folyamatáról és felkészítésük a honosításhoz szükséges alkotmányos alapismeretek vizsgára;A migránsok társadalmi és politikai életbe való bevonásának elősegítése;A migránsok bevonása az integrációs intézkedések megvalósításába, mentorrendszer kialakítása;A migráns hátterű civilszervezetek megalakításának ösztönzése, a meglévő szervezetek kapacitásfejlesztése, az e szervezetek közötti együttműködés fórumának megteremtése.Az integráció kétirányú folyamat, ezért fontos a harmadik országbeli állampolgárokkal szemben nyitott magyar társadalom és a kultúrák közötti párbeszéd kialakulásának elősegítése/kialakítása.

Gyakorlati célokként pedig ezeket a célokat említik a dokumentumban:

Hírdetés

A harmadik országbeli állampolgárok befogadó lakókörnyezetének kialakítását és fenntartását elősegítő intézkedések;A migránsok beilleszkedését segítő önkéntesek munkájának támogatása;A kultúrák közti párbeszéd ösztönzését szolgáló programok kidolgozása és működtetése;A migránsoknak az intézményekhez, árukhoz, köz- és magánszolgáltatásokhoz való hozzáférésének vizsgálata, az esetleges diszkriminációt csökkentő programok kidolgozása és működtetése;Valamint a magyar lakosság részére a befogadó szemléletet ösztönző programok szervezése, felvilágosító kampányok ösztönzése, megvalósítása; a kulturális sokszínűséghez való igazodás képességének elősegítése.

Tény, hogy a stratégia elfogadásakor a kormány még nem számolhatott a szír polgárháború hatására érkező félmilliós menekülthullámmal, de az uniós menekültügyi alap pénze akkor is jól jött nekik, amikor nyilvánosan már a migráció és persze Soros György ellen kampányoltak:

http://mno.hu/

ebből a forrásból juttattak 25 millió forintot a Menedék Migránsokat Segítő Egyesületnek, hogy az megvalósíthassa a menekültek beilleszkedését támogató programját.

Mielőtt bárki is félreértené, a legálisan érkező, státusszal rendelkező menekültek és oltalmazottak befogadása teljesen normális folyamat – csak a uszító kormányzati propaganda tükrében tűnik falsnak.

Az Orbán-kormány még hetekkel ezelőtt is teljesen migránsellenes hangvételt ütött meg, a menekülteket jogaiért kiálló szervezeteket pedig hivatalosan pedig ellenségként, Soros-bérencként kezelte, akkor is ha épp nem kaptak Soros György alapítványaitól érkező támogatást.

Orbán Viktor helyeslően nyilatkozott az őcsényi hisztériáról, és a menekülteknek szállást adó panziós megfenyegetéséről – pedig ezeket a menekült családokat a kormány jóváhagyásával fogadták be, ahogy az elmúlt években összesen 2300, oltalmazott és menekült státuszú személyt is.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »