„Mindnyájunk nagyanyja” – Családok ünnepe Balassagyarmaton

„Mindnyájunk nagyanyja” – Családok ünnepe Balassagyarmaton

Veres András győri megyéspüspök misét mondott a Szent Anna-napi búcsúban Balassagyarmaton, és a nemzedékek összetartozásának, a hit továbbadásának fontosságára hívta fel a figyelmet.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az oltárnál egy népviseletbe öltözött lány gyönyörű archaikus népdalt énekel Szent Annáról, „mindnyájunk nagyanyjáról”, „a nagyszülők védasszonyáról”. Ez, majd Stella Leontin plébános nyitó szavai új összefüggésbe helyezik számomra a mai, szépsége ellenére is kissé idegen, látványosságszerű eseményt. Mennyit beszélünk arról, hogy templomba hétköznaponként leginkább csak idős asszonyok járnak. Pedig ők sokszor nagymamák, és egy nagyobb közösséghez, a családjukhoz tartoznak, annak tagjaiért is gyakran imádkoznak. A plébános is a családok védőszentjeként beszél Szent Annáról, Jézus nagyanyjáról, és azt mondja: ez a széthulló családok, jól induló, aztán gyakran tönkremenő házasságok, párkapcsolatok korában különösen is fontos téma. Én pedig körültekintek a tömegen, és hirtelen kissé más szemmel nézem a rengeteg idős asszonyt, akik közül ma sokakat szerencsére gyermekeik és unokáik is elkísértek a búcsúba. Veres András püspök – aki, mint bevezetőjében elmondja, először ünnepelhet itt – újabb fontos elemre hívja fel a figyelmet az alkalommal kapcsolatban. Ma valójában nem csak Szent Annát, Mária anyját, hanem egy házaspárt: őt és a férjét, Joachimot is ünnepeljük. Vagyis ez az ünnep már eredendően a házasságról és a családról, ezen belül a férfiakról is szól: a nagypapákról éppúgy, mint a nagymamákról. Jézus nagyszülei, akikre amúgy nem sokszor gondolunk, most egyszer csak itt állnak előttünk. A Szent Család, amelyet legtöbbször nukleárisnak (csupán szülőkből és gyermekeikből állónak) szoktunk gondolni, hirtelen kibővül, és ezáltal kissé megfoghatóbbá, a saját családunkhoz hasonlóbbá is válik a képzeletünkben.

Az egyház a mai ünnepen együtt akarja láttatni Jézus családjának három generációját, és arra az emberi útra hívja fel a figyelmünket, amelyen az Isten fia a világba lépett – kezdi prédikációját Veres András. – Isten beleírta az élet útját a természetbe, ajándékként adta az ember számára, hogy az életét tovább tudja adni. És annyira fontosnak tartotta férfi és nő életszövetségét, hogy szentségi rangra emelte. Védeni igyekezett ugyanis, mert gyarlóságunk miatt külön isteni ajándékok, kegyelem szükséges ahhoz, hogy nő és férfi kapcsolata kiállja az élet nehéz próbáit. A szülő örül gyermeke fejlődésének, testi, majd szellemi gyarapodásának, a gyermek pedig hálás lehet szüleinek, nagyszüleinek. De csak ha valóban követendő példák tudnak lenni a számára! Gyermeknek és szülőnek érdemes egyaránt lelkiismeret-vizsgálatot tartania, hogy helyesen viszonyul-e a másik nemzedékhez.

Manapság felértékelődik a szülők és a nagyszülők szerepe. Az előző rendszer szétszakította a nagycsaládot, meggyengítette a nemzedékek egymáshoz tartozásának tudatát, és sajnos ma is gyakori, hogy a megélhetés miatt messze kerülnek egymástól a nagyszülők és gyermekeik, unokáik. Fontos lenne, hogy a nagyszülők élhessenek a „jogaikkal”: hogy részei maradhassanak a fiatalabb nemzedékek életének, együtt örülhessenek velük, ha sikeresek, hogy ne felejtkezzenek meg róluk a többiek. Ha közel élhetnek az unokáikhoz, talán most nekik adhatják meg, amit a gyermekeiknek nem adhattak, mert dolgoztak, a megélhetés terheit viselték. Időt, figyelmet, több szeretetet. Sok esetben a hitre nevelés is az ő feladatukká vált, mert a szülők nem képesek rá. Amikor idősebb papok gyűlnek össze valahol, gyakran elhangzik: „Mennyi elsőáldozó és bérmálkozó volt régen! Ma viszont már nem adják tovább a hitet a családban.” Ám ha csak egy kicsivel kritikusabban gondolkodunk, azonnal világossá válik, hogy épp azok gyermekei hiányoznak ma a templomból, akik annak idején elsőáldozók, bérmálkozók voltak! Ami arra utal, hogy már az az egykori hitre nevelés sem volt elég hatékony. Értékesebbet, mint a hitét, senki sem adhat át a gyermekének vagy az unokájának. Mert például ha halálos betegek leszünk, hit nélkül csak a kétségbeesés marad – és annak tudata, hogy valójában semmit sem ér, amit addig értékesnek tartottunk.

Sokan vannak, akik úgy érzik: noha mindent megtettek gyermekük vallásos nevelése terén, ő elfordult a hittől, miután elköltözött otthonról, és önálló életbe kezdett. Ne aggódjanak – biztat a püspök –, a hitnek mindenki életében egyéni útja, története van. A korábbi vallási neveltetés egyszer még segíthet majd, hogy legyen hová visszatérni. Isten újra meg újra meg fogja tudni szólítani azt az embert, aki eltávolodott a hittől, de az egykor sokat jelentett a számára.

Egyházunk ma egy házaspárt ünnepel: a férfiak felelőssége legalább akkora, mint az asszonyoké. Az apák, nagyapák példamutatása is fontos. Egy vallásos család fia elmondta Veres Andrásnak, hogyan távolodott el a hittől, és minek hatására tért vissza hozzá később. Pestre kerülve már soha nem járt templomba, csak otthon, a nagyobb ünnepeken néha, amikor özvegy édesapjához hazalátogatott a családjával. Ám egyszer meglátta az apját szobája rejtekében, térdre borulva imádkozni, és ennek hatására hirtelen minden megváltozott benne. Újra megnyílt számára a hit útja.

Fotó: Lambert Attila

Kiss Péter/Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »