Mindig van remény! Így mentették ki a 10 éves kislányt mentettek ki a romok alól

MTI nyomán

A közép-olaszországi földrengés halálos áldozatainak száma 247-re emelkedett- jelentette csütörtök reggel az Ansa olasz hírügynökség.

A túlélők keresése egész éjszaka folytatódott. A reflektorfényekkel megvilágított romok közül egy életben maradt kislányt húztak ki tizenhét órával a földrengés után.

Csak Amatrice városában mintegy négyszázra teszik a sérültek számát. Kétezerötszázan maradtak otthon nélkül. A lakosok sátrakban és a szabad ég alatt töltötték az éjszakát.

Matteo Renzi olasz kormányfő, aki látogatást tett a katasztrófa sújtotta térségben, az este több száz eltűnt emberről beszélt.

Az eltűntek közül sokan egy Amatricében összeomlott hotel romjai alatt lehetnek. A település polgármesterének közlése szerint a hotelnek mintegy hetven vendége volt, de eddig csak hét ember holtteste került elő.

A RAI olasz állami televízió még az este arról számolt be, hogy a Marche régióbeli Pescara del Tronto faluban több mint 100 embert keresnek. A BBC brit közszolgálati média úgy tudja, csak Accumoli területén 150 embert tartanak számon eltűntként.

A kiterjedt épületkárok miatt az érintett településeken több ezren, köztük turisták százai éjszakáznak a mentésben dolgozók által felállított 12 fős sátrakban. Stefano Petrucci, Accumoli polgármestere még szerdán azt mondta, hogy a településen jelenleg egyetlen ház sem alkalmas a lakhatásra.
 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »