Mindent lehet, ami kedves a libsiknek, és semmit, ami miatt ők megorrolnak

Május 2-án jogerőre emelkedett a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának február 2-i döntése, amelynek következtében nem lehet automatikusan felelősségre vonni az online médiumokat a felhasználók sérelmes kommentjei miatt – közölte az Index.

Magyar Menedék - Háttérhatalom

A strasbourgi bíróság még február 2-án mondta ki, hogy a magyar bíróságok megsértették a véleménynyilvánítás szabadságához fűződő jogot, amikor az Index kiadóját és a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesületét (MTE) felelőssé tették a cikkeik alatt megjelent kommentekért – idézte fel az Index.

A portál szerint ezzel azonban még nem lett teljesen vége a még 2010-ben induló pereskedésnek, a magyar állam mint alperes még megtámadhatta volna a döntést a nagykamaránál. Azonban az Index ügyvédjének és a beadvány egyik készítőjének, Bodolai Lászlónak a napokban megküldött hivatalos levél szerint a magyar állam belenyugodott a döntésbe, vagyis május 2-ától az online véleményszabadságot alapvetően befolyásoló ítélet jogerőre emelkedett.

Ez a precedensjog miatt a kommentekkel kapcsolatos egész európai ítélkezésre kihat, azaz ha bármelyik portál, online újság az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul egy hasonló ügyben, akkor meg fogja nyerni a pert.

Sok lap évekkel ezelőtt jelentős részben azért tiltotta le a kommentelés lehetőségét, mert a magyar bíróságok elmarasztaló ítéletei után a Kúria is kimondta, hogy ha egy szolgáltató ellenőrizetlen kommentek elhelyezésére biztosít lehetőséget, számolnia kell azzal, hogy ott sértő közlés is megjelenik, amiért pedig felelősséggel tartozik.

A strasbourgi döntés azt jelenti, hogy egy portál legfeljebb csak azután vonható felelősségre a kommentek miatt, ha annak ellenére sem távolítja el azokat, hogy jelzést kapnak, valaki sérelmezi őket.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »