Minden Isten irgalmát hirdeti – Szent Fausztina nővér gondolatai

Minden Isten irgalmát hirdeti – Szent Fausztina nővér gondolatai

A Szent Gellért Kiadó Szent Fausztina nővér gondolataiból jelentetett meg válogatást. Naplójának tanúsága szerint az előtte rendszeresen megjelenő és őt személyesen megszólító Jézus kívánsága volt, hogy az irgalmasságnak legyen ünnepe.

A lengyel Szent Fausztina – lengyelül a teljes neve: Maria Faustyna Helena Kowalska – egy mélyen vallásos, tízgyermekes család harmadik gyermekeként született. Kiskorától kezdve az ima szeretete, az engedelmesség és az emberi nyomor iránti érzékenység jellemezte. 

Szülei nehéz anyagi körülményei miatt csak három évig járt iskolába, ezt követően gazdag családoknál szolgált. Tizennyolc éves korában megjelent előtte Jézus és nekiszegezte a kérdést: „Meddig fogok még szenvedni miattad, és te meddig vezetsz félre?”

Helena Kowalskát szíven ütötték Jézus szavai. Ezt követően több kolostorba is jelentkezett, de elutasították. Végül az Irgalmasság Anyja Nővéreinek Kongregációjába nyert bebocsátást. A kongregáció több házában is dolgozott, volt szakács, kertész, kapus. Jézus többször is megjelent előtte, s az irgalmasság üzenetét bízta rá. Fausztina nővér fizikailag teljesen legyengülve, de Istennel való misztikus egységben, a szentség hírében halt meg 1938. október 5-én, alig 33 éves korában. II. János Pál pápa 1993-ban boldoggá, 2000-ben pedig szentté avatta és elrendelte, hogy húsvét második vasárnapja az egész egyházban az Isteni Irgalmasság napja legyen.

A Megváltó azt kívánta, hogy Fausztina nővér terjessze el az emberek között Jézus határtalan irgalmát a bűnös lelkek iránt. „A bűnösök ne féljenek hozzám közeledni. Az irgalom lángjai égetnek engem, ki akarom árasztani őket az emberi lelkekre.” Krisztus nem büntetni akarja a sérült emberiséget, hanem gyógyítani, a büntetést csak akkor alkalmazza, ha ők maguk kényszerítik erre. „Nem szívesen nyúlok az igazságszolgáltatás kardjához. Az igazság napja előtt az irgalmasság napját küldöm… Egy lélek se féljen közeledni hozzám, még ha bűnei skarlátpirosak is lennének.” Fausztina nővér alázatos lélekként borul a Megváltó lábai elé, beismerve, hogy nem érdemli meg legkisebb kegyelmét sem. „Hogy oly gazdagon megajándékozol, az csak felfoghatatlan jóságodon múlik.” Folyamatosan érzi, hogy Jézus megerősíti a lelkét, hogy képes legyen a vele való érintkezésre, különben képtelen lenne elviselni azt, amit az adott pillanatban átél. Imádság közben többször is megtapasztalja Isten szerető jelenlétét, amit szavakkal nem lehet kifejezni.

A Jézussal folyamatosan misztikus kapcsolatban élő Fausztina figyelmeztet: egy lélek se kételkedjék, „még ha mindenkinél nyomorultabb is lenne, amíg csak él – nagy szent válhat mindegyikből, mert nagy az Isten kegyelmeinek ereje. Rajtunk csak az múlik, hogy ne álljunk ellen Isten működésének.” A nővér nem élt álomvilágban, pontosan látta, hogy még rendtársai közül is voltak olyanok, akik ellenálltak Isten szeretetének, „némely lélek olyan, mintha kőből lenne. Hidegek, érzés nélküliek. Még a csodák sem hatják meg őket. Az emberek nem nézik a lelket, csak a testet látják, s eszerint ítélnek. De amilyen messze van az ég a földtől, olyan messze vannak Isten gondolatai a mieinktől.” Ha a lélek is akarja, bármikor visszatérhet Istenhez, de néha annyira megkeményedett némely lélek, hogy tudatosan a poklot választja. „Meghiúsítja más lelkek érte mondott imáit, sőt Isten igyekezetét is.” A kárhozat azokra a lelkekre vár, „akik el akarnak veszni, mert aki törekszik az üdvösségre, annak az Úr rendelkezésére bocsátja az irgalom tengerét.” Fausztina nővér őszintén leírta naplójában azt is, hogy voltak olyan napok, amikor a sátán szörnyű kísértésekkel gyötörte. „Istenkáromlások tolultak ajkamra, minden szent és isteni dolog ellen idegenkedve éreztem. De küzdöttem ellene egész napon át.”

A lengyel nővér nem félt olyankor, amikor az emberek elfordultak tőle, mert hite sziklaszilárd volt abban, hogy még akkor sem maradna egyedül, ha mindenki elhagyná, mert az Úr vele van. Akaratát teljesen alávetette a Megváltó Krisztusnak: „Tudd meg, Jézus, hogy Nélküled nem merek semmihez sem kezdeni, de Veled a legnehezebb dolgokra is vállalkozom. Nekem nincs szükségem semmire, nekem egyedül Isten elég.” A világon nincs nagyobb dolog Isten szereteténél. „Az igazi nagyság az istenszeretetben van… a szeretet mindent megtehet.”

Fausztina nővér a tisztítótűzben szenvedő lelkekért is imádkozott, számukra is el akarta nyerni az irgalmasságot, semmiféle kétség nem volt benne, hogy Isten irgalma „végtelen és kimeríthetetlen, mint maga Isten.” Ahol pedig a szeretet a vezérelv, „ott minden jó.” Cselekedeteink felértékelődnek, még ha önmagukban kicsinyek és hétköznapiak is. „A szeretet révén tetteink Isten előtt nagyok, erősek és hatalmasok lesznek. A szeretet titok, mely mindent, amit megérint, széppé és Istennek tetszővé változtat. Isten irgalmas szeretete mindent elvisel, túléli a halált, semmitől sem riad vissza”.

(Szent Gellért Kiadó, 2015.)

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »