Milyen szakmát képzelnek el gyermekeiknek a szülők Ukrajnában?

Ötből két szülő nem szeretné, hogy gyermeke az ő szakmáját válassza. Leginkább az oktatásban dolgozók, az ügyvédek, valamint a szállítmányozásnál és a logisztikánál dolgozók vallják ezt – jelentette ki a Head Hunter képviselője, Jelena Berezovszkaja.

„A legtöbb szülő előbb vagy utóbb elgondolkodik majd azon, hogy felnőttként vajon milyen szakmát is választ majd gyermekük. Valaki azt szeretné, hogy a fia vagy a lánya az ő nyomdokába lépjen és ugyanazt a szakmát válassza a gyermeke is, valaki éppen ellenkezőleg, sokkal nagyobb beosztást és jobban fizető szakmát szeretne. Ukrajnában nincsenek hatékony állami programok a szakmai orientáltság befolyására, emiatt a felnövekvő nemzedék számára a szakmaválasztás kérdésének igen nagy szerepe van. Mint ahogyan azt a közvélemény-kutatás eredményei megmutatták, a gyermekek kétharmada csupán otthon kap felvilágosítást a különböző szakmákról, tehát a gyermekek szakmai orientáltságának a befolyásolása teljes mértékben a szülőre hárul. Egyharmaduk a szakmákról már az óvodában és az iskolában értesül, és körülbelül ugyanennyien az internetről szereznek információkat ez ügyben. Csupán a szülők 9 százaléka megy el gyerekével vállalatokhoz szakmát népszerűsítő bemutatókra, vagy pedig nyílt népszerűsítési napokra az egyetemekre és főiskolákra. Minden tízedik gyermek egyáltalán nem jut semmilyen információhoz a szakmákról.” – mondta Berezovszkaja.

A szakértő szavai alapján a válaszadók picit kevesebb, mint a fele megjegyezte, hogy egyelőre még átláthatatlan számára, hogy milyen szakmák is lesznek keresettek 10-15 év múlva. A megkérdezettek egynegyede aggódik amiatt, hogy az iskolákban nincsenek olyan programok, melyek a gyerekek szakmai orientáltságát segítenék már iskoláskorban. Egyötödüket az is aggasztja, hogy fia vagy lánya nem mutat semmilyen érdeklődést semmilyen szakma iránt. 8 százalék ismeri be azt, hogy nem rendelkezik elegendő ismerettel ahhoz, hogy segíteni tudjon gyermekének ebben a kérdésben. Százból pedig mindössze hárman válaszoltak úgy, hogy nem tetszik nekik a gyermekük által választott szakma. Az eredmények alapján a megkérdezettek kevesebb, mint egyötöde viszont nem aggódik gyermeke választása miatt.

Tízből egy szülő vallotta csupán meggyőződéssel azt, hogy szeretné azt, hogy gyermeke a jövőben az ő, vagy esetleg a család valamely más tagjának a szakmáját választaná. A megkérdezettek egyharmada felelte azt, hogy inkább amellett van, hogy gyermeke folytassa tovább a családi hagyományokat. Ötből körülbelül ketten viszont nincsenek elragadtatva ettől az ötlettől. Minden hetedik megkérdezett nem tudott válaszolni a kérdésre. Leginkább szeretnék felkelteni gyermekük érdeklődését saját szakmájuk iránt a számítástechnikai szakemberek, a művészetek képviselői, valamint az ingatlanügyi szakemberek.  Sokkal kevesebben szeretnék azt, hogy gyermekük az ő pályájukat folytassa az oktatásban dolgozók, az ügyvédek, a szállítmányozásban és a logisztikában dolgozók közül – tudatja a Golos.ua.

Rovatok: BelföldTelepülés: UkrajnaCímkék: Ukrajna, foglalkoztatottság, szakma, ukrajnai hírekForrás: Kárpátinfo.net


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »