Milwaukee-i négerbűnöző húga: Inkább a fehér kertvárost égessétek le!; a CNN manipulált, hogy békefelhívássá alakítsa, de lebuktak

Amikor 2016. augusztus14-én (vasárnap) Milwaukee-ban egy néger rendőr lelőtt egy néger bűnözőt, Sylville Smith-t, a helyi négerek fosztogatásba és gyújtogatásba kezdtek. Ennek az ikonikus képe az volt, amikor az egyik fosztogató egy szépségszalonból hajtoldalékokat lopott.

Fehérellenes rasszizmus

A fehér és koreai felmenőkkel bíró Tim Pool újságíró a Youtube-oldalán elmondta, hogy ahogyan az első éjszaka folyamán a feszültség egyre nőtt, hallotta, hogy a tömeg ezt skandálja: „Picsába a fehér emberekkel!”, illetve „A fehér emberek gyökerek!”

Elmondta, hogy dühös tömeg kezdett gyülekezni azért, hogy riportereket, valamint mindenkit, akit fehérnek néztek, megtámadjon. A helyiek egy riportert megragadtak, és azt mondták neki, hogy távozzon, míg egy másikat fejtetőn ütöttek. Pool a Twitter-bejegyzésében azt írta, hogy a milwaukee-i felfordulás kezd nagyon is úgy lejátszódni, mint a fergusoni körülbelül két évvel ezelőtt, azonban a dolgok itt sokkal hevesebbek.

Éppen ezért elhagyta Milwaukee-t: „Úgy gondolom, hogy azoknak, akik láthatóan fehérek, egyszerűen nem biztonságos itt lenni, és ezért határozok úgy, hogy távozom.”

Nem sokkal a fehérellenes skandálás után egy 18 éves fehér fiatalembert nyakon lőttek. Az országos fősodratú média nem tartotta fontosnak, hogy ezt a hírt lehozza, így arról csak a helyi adók számoltak be.

Lásd: Media ignores white teen shot in neck, reporter leaves Milwaukee in fear – why it’s worse than Ferguson

Időközben helyi néger hordák ellenőrizték az elhaladó autók utasainak faját, és ha az fehér volt, akkor rájuk támadtak.

„Ők fehér?” kiáltotta valaki egy elhaladó autóval kapcsolatban. „Aha, ők fehér, kapjátok el az ők seggüket!”, kiabált egy másik. Egy harmadik felkiáltott: „Hé, ők mán minden fehér embert összevernek.” A tömeg körbevett egy autót, és ráütött. Később egy zavargó felkiáltott: „Ő mán fehér, verjétek össze a cuccos szarát! Köcsög!” (Videó forrása itt.)

Vágott vs. vágatlan felvétel – amikor a CNN hazudott

Augusztus 15-én (hétfőn) a kamerák előtt megszólalt Sherelle Smith, a lelőtt néger húga, aki a CNN által leadott verzióban így szólt: “Ne hozzátok ide az erőszakot és ide a tudatlanságot!”.

Ana Cabrera, a CNN tudósítója azt mondta, hogy Ms. Smith “békére szólított fel”. A CNN honlapján az jelent meg, hogy Sherelle Smith elítélte a bátyja nevében elkövetett erőszakot, azt mondván, hogy a közösségnek szüksége van azokra az üzletekre.

Lásd: After deadly Milwaukee police shooting, calls for peace

Mindez azonban csupán egy jól összevágott médiahazugság volt.

A vágatlan verzióban ugyanis Sherelle Smith ezt is mondta: „Mutassátok meg a mamájának, hogy sajnáljátok a veszteségét. Há’ a cuccos szar leégetése mán semmit nem fog segíteni! Tik leégetitek a cuccos szart, amire a közösségünkben szükségünk van. Vigyétek azt a szarságot a kertvárosba. Azt a szart égessétek le! Nekünk szükségünk van a cuccos szarunkra! Nekünk szükségünk van a hajtoldalékunkra. Én nem hordok. De szükségünk van rá.”

Itt látható a vágatlan és a vágott változat:

Lásd még:

CNN Selectively Edits Police Shooting Victim’s Sister’s Words to Protesters

CNN edits out Milwaukee victim’s sister calling for violence in ‘the suburbs

Tehát a húgnak alapvetően nem az volt a baja, hogy a fajtársak gyújtogatnak és fosztogatnak, hanem hogy azt a fekete gettóban, és nem a fehér kertvárosban teszik! Egyértelmű, hogy szó sem volt semmilyen békeüzenetről.

Amikor pedig a többi néger gyűrűjében éppen arról ordibált, hogy inkább a kertvárosba kellene vinni a zavargásokat, inkább ott kellene gyújtogatni, legalább kétszer is felhangzott a „Pontosan!” helyeslés.

Internetes alternatív média – ez már nem az 1990-es évek

A CNN, akárcsak más hagyományos televíziós társaságok, hajlamos elfelejteni, hogy már nem az 1990-es években vagyunk, amikor kizárólagosan ők uralták a médiafelületet, és nyugodtan az emberek szemébe hazudhattak, mert nem volt alternatíva a dolgok leellenőrzésére. Az internet és az azon futó alternatív média világában ez már nem működik, így a manipulatív vágás lelepleződött.

Augusztus 16-án (kedden) Ana Cabrera CNN-tudósító kénytelen volt a saját Twitter-oldalán elismerni: a húg idézetét megrövidítették, és nem szándékosan azt a benyomást keltették, hogy ő mindenhol békére szólított fel.

Ezzel csupán az a baj, hogy Ms. Cabrerának alig 17 ezer követője van, és ki tudja, hogy közülük hányan olvasták ezt a kétsoros szabadkozást. Mindez eltörpül a CNN napi kb. 1-2 milliós amerikai nézettségéhez képest.

Lásd:

CNN Reporter Has Fewer Twitter Followers Than a Toilet Paper Company

CNN Issues False "Correction" After Caught Airing False Story! More Fraud To Cover-up Fraud

Végül Carol Costello, a CNN hírolvasója kénytelen volt a képernyőn egy rövid nyilatkozatban bejelenteni, hogy a hétfői (2016.08.15-i) riportban "elnézésből" helytelenül jelenítették meg egy milwaukee-i nő felhívását, akinek a bátyját a rendőrség ölte meg. Ahogyan a nézők látták, a nő a közösségében zajló erőszak abbahagyását követelte, de valójában azt is mondta, hogy a tüntetők az erőszakot inkább vigyék át a kertvárosba. A CNN "bánja", hogy a nő kijelentésének második része nem került bele a riportba.

Elnézésből történt… bánják a dolgot… na persze, én meg most jöttem le a falvédőről.

Akinek van tapasztalata, az pontosan tudja, hogy nem elnézésből vágták meg a felvételt ilyen módon, hanem szándékosan, hogy a védett kisebbséget megóvják, és nem azért bánják a dolgot, mert hamisítottak, hanem mert lebuktak.

Akinek van tapasztalata, az azt is tudja, hogy a napokkal később, kurtán odavetett helyreigazításnak milyen gyenge hatásfoka van. Hogy egy magyar példával éljek: vajon hány ember hiszi még mindig azt, hogy a kerítésben volt az áram, mert a fősodratú média ezt sulykolta, holott az igazság az, hogy a kerten belül, az uborkaágyásnál volt.

Tanulság az USA-ban élők részére – bár mások is elgondolkozhatnak

Először is, éljen a fegyvertartás és -viselés jogával, és vegyen elterjedt harci kaliberű, normális kapacitású tárból (polkorrektül: nagy kapacitású tárból) adogató, félautomata puskát és pisztolyt, valamint hozzájuk való póttárakat! Ha olyan városban (NYC, LA, Chicago stb.) vagy államban (Kalifornia, New Jersey, New York State, Massachusetts, Maryland stb.) él, ahol ezek a fegyverek és tárak tiltottak, akkor költözzön el egy élhető városba vagy államba! Kivéve persze, ha szeret magas adót fizetni, amiből a színesbőrű segélyeseket támogatja, akik majd hordában felkeresik, miután a városi vagy állami vezetés lefegyverezte Önt – ha ezt szereti, akkor nyugodtan maradjon…

Mivel pedig az írógép senkit nem tesz regényíróvá, a gitár senkit nem tesz gitárjátékossá, a sakk-készlet senkit nem tesz nagymesterré, nem elég a fegyvereket megvenni, hanem el is kell sajátítani, hogy azokkal hogyan kell harcolni. Szeretném hangsúlyozni, hogy lőállásban állni, onnan céltáblára néhány lövést leadni egyáltalán nem elegendő! Nézzen körül a piacon, mert sok vállalkozás kínál magánemberek részére felkészítést, hogy a lakásinvázióval, az autó elrablásával, a hordatámadással, és egyéb veszélyekkel hogyan kell lőfegyverrel sikeresen szembeszállni! Szánjon időt és pénzt a valós felkészülésre!

A valós felkészülésre azért van szükség, mert az eltérő kultúrájú horda előbb-utóbb el fog jutni az Ön lakóhelyére, hogy – Sherelle Smith szavaival élve – azt a szart leégesse, vagy be fog nézni az autójába, miközben közlekedik, hogy – a horda szavaival élve – elkapja a fehér seggét, és összeverje a cuccos szarát.

Másodszor, szakítani kell azzal a szentimentális hozzáállással, hogy jaj, a szegény néger mindig áldozat, akit a gonosz fehér ember üldöz. Szembe kell nézni a valósággal, hogy ugyan nem minden néger rasszista, de egy jó részük bizony hogy az, aki gyűlöli a fehéreket, valamint az ázsiaiakat, különösen a koreaiakat.

Harmadszor, aki még mindig az ABC, NBC, CNN, MSNBC, vagy egyéb hagyományos televíziós társaság műsorait nézi, az vagy határtalanul naiv, vagy lusta. Az amerikaiak tapasztalt és józan része ugyanis már félredobta a Blődsodratú Médiát (Lame Stream Media) – ez a Fősodratú Média (Main Stream Media) gúnyneve -, és akárcsak a többi értelmes ember világszerte, az internetes alternatív hírportálokról tájékozódik. Ez ugyan nagyobb erőfeszítést igényel, mint egyszerűen a televíziót bámulni, de hosszú távon sokkal kifizetődőbb, hiszen így az ember megismerheti az eltitkolt igazságot.

Éppen ezért szeretném Önt, az olvasót arra ösztönözni, hogy ezt a hírt is ossza meg családtagjaival és ismerőseivel.

(Hidra – Kuruc.info)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »