Milotay István véleménye Horthy Miklósról

Milotay István véleménye Horthy Miklósról

„Horthy távozásával lezárult egy korszak. Kerek negyedszázad, 1920-tól 1945-ig. Kétszáz éven át a török uralom alól való felszabadulásunk után, korszakokban beszélve, megértük már Mária Terézia, II. József alatt, az elnemzetietlenedés (Szekfű szerint: a neobarokk), utána Kazinczyék alatt a nemzeti ébredés, Széchenyiek és Kossuthék alatt a reformok korszakát, a liberális átalakulást és a 48/49-es szabadságharc tragédiáját. Világos után a császári abszolutizmus, az elnyomás, 67 után az alkotmányos élet, a kettős monarchia nagy időszakát a közös nagyhatalom tekintélye alatt az első világháborúig, a 18-as összeomlásig. A huszonöt évet kitöltő Horthy-uralom: a külsőségek korszaka, a külsőséges készülődés, az ünnepies várakozás, a nem-nem-soha jelszó alatt voltaképpen a belenyugvás, politikai és szociális vonalon a megmerevedés, a reakció korszaka: a trianoni korszak!

Magyarország történetében a királyok egymást váltó ezeréves sorozata folyamán három ízben történt meg, hogy az állami főhatalom gyakorlására kormányzót állítottunk az ország élére. Hunyadi Jánost, Kossuth Lajost és Horthy Miklóst tisztelte meg a nemzeti közbizalom ezzel a méltósággal. Mindhármójuktól nagy történelmi megpróbáltatás elhárítását, nagy belső és külső veszélyek leküzdését, nagy, korszakos feladatok megvalósítását vártuk, követeltük. Hunyadinál mindezt a nagy szervező és hadvezér egyénisége és képességei biztosították. Hunyadi saját kortársainak, az egymással versengő főuraknak csak rangot, hatalmat, vagyont harácsoló becsvágyával szemben egy nagy nemzeti érdeket tudott képviselni és érvényesíteni: a török veszély felismerésében és az elhárításához szükséges erők előteremtésében és győzelmes alkalmazásában.

Kossuth az időknek, saját korszakának nagy történelmi feladataira, egy nagy belső átalakulás keresztülvitelére s ennek fegyveres védelmére tudta mozgósítani és megszervezni az erre felhasználható erők maximumát.


Milotay István

Horthy se nagy hadvezér nem volt, se nagy népvezér, se nagy reformer. A belső nagy feladatok felismerésére nem volt érzéke, se azok megvalósítására hivatásérzete. De nem voltak erre való képességei sem. A szociális átalakulás, a mélyreható magyar népi politika nagy gondolatkörével, sürgető szükségleteivel értetlenül, érzéketlenül állt szemben, szűk körű osztályszemlélet elfogultságával, ridegségével. A rábízott huszonöt évet külsőségekben élte ki, morzsolta le. A Trianon által ránk mért nagy történelmi parancsot, hogy nagy belső újjászületés nélkül nincs külső feltámadás – semmibe se vette, kicsiségekben kereste. A magyar népért, a magyar szegénység nagy szenvedő tömegeiért, míg erre még időnk volt, nem tudott és nem is akart a felső osztályokkal áldozatot hozatni, heroikus önfeláldozásra bírni. A békében és háborúban is alatta maradt egy nagy helyzet mértékének, szellemi és erkölcsi követelményeinek egyaránt.

***

Nehéz eldönteni, hogy a három kormányzó közül melyiknek a feladata volt nehezebb. Ha úgy tetszik: megoldhatatlanabb. Hunyadi mint győzelmes hős hullott el idő előtt, a maga küldetésének teljesítése közben. De közel egy századra mindenesetre elhárította a nemzet feje felől a mohácsi katasztrófa bekövetkezését. Kossuth harca a külső veszélyt, az ellene törő hatalmakat tekintve kezdettől fogva majdnem reménytelen volt. Ő ebben a harcban el is bukott, de Világos után ő lett egyetlen reménységévé a leigázott nemzetnek. Mert történelmi nagy belső feladatát: az új korszak szociális, politikai alapvetéseit elvégezte. S mert bukásában, annak erkölcsi erejében már benne volt a feltámadás ígérete.

Horthy helyzete a külső veszélyekkel szemben kezdettől fogva ugyanilyen kétségbeejtő volt. Az erők arányát tekintve ugyanilyen reménytelen. De a magyar szabadságharcosoké majdnem mindig ugyanilyen volt. Ők azonban tudtak hinni és merni: a reménytelenséggel szemben is. Tudatosan vagy tudat alatt tisztában voltak vele, hogy vannak helyzetek, amelyekben akarva nem akarva mindent kockáztatni kell, mert a mindent kockáztató elszántsággal még mindig meg lehet menteni azt, amit a semmit kockáztatni nem akaró fontolgatás vagy ravaszkodás a mindenen felül is elveszíthet: a becsületet!

Ezek a hősök mind hordozói voltak, mind megszemélyesítői a magyar sorsnak, ami azt jelenti, hogy időről időre egy-egy nemzedék hősies bukásának, a nagy ügy melletti helytállásának árán lehet csak megváltani a következő nemzedék életjogát.

Ahogy Deák Ferenc mondotta annak idején, a nagy bukás után: tudtunk reménytelen ügyért is reménykedve küzdeni!

***

Horthy a nemzeti hősnek, egy tengeri csatában győztes admirálisnak nimbuszával jelentkezett 1919-ben, a proletárdiktatúra megalázó szenvedései nyomán az események színpadán, hogy aztán, mint nagy ígéret, mint Trianon megbosszulója, tartotta várakozásban a reménykedő, az integritást visszaváró nemzeti közvéleményt. S amikor azért, amit a német szövetség árán csakugyan visszaszerzett, az utolsókig, ha bukva is, de helyt kellett volna állnia – mint kétszínű intrikus élte ki igazi egyéniségét. Nem volt nagy lélek. Se a hit által, se a kétségbeesés által nem tudott azzá válni. Kicsinyes volt és szkeptikus minden igazán nagy dologgal szemben. Az élethalálharc válaszútján, a Novara fedélzetén, a hadihajó parancsnoki hídján, mint katona arra szabott nagyság volt. Az ország kormánya mellett ugyanilyen helyzetben – kicsinynek mutatkozott.

Igaz, ha Hunyadi és Kossuth zsenije együtt lett volna benne, a magyar sorsot akkor se győzhette volna le. De bukva is másképpen nézett és másképpen állott volna szembe vele. Ő Szapolyai János volt s Martinuzzi eszközeivel és módszereivel, de annak lángesze nélkül próbálta kijátszani a végzetet.

A Károlyi-féle forradalom s a Kun-Kohn Béla-féle proletárdiktatúra élményei, véres tanulságai után is a latifundiumos arisztokrácia, a konzervatív dzsentri s az ugyanilyen katolikus és protestáns püspöki kar és nagybank és nagyipar zsidó monopol birtokosainak érdekeit szolgálta és érvényesítette, negyedszázadon át, két világháború árnyékában. A miniszterelnökök között is gróf Bethlen István, gróf Károlyi Gyula és gróf Teleki Pál voltak a kedveltjei, bizalmas barátai. Gömbös Gyulát, Imrédy Bélát, Darányi Kálmánt csak mint polgári alkalmazottakat átmeneti célokra tűrte és használta fel.

Hunyadi János viszont az akkori kiskirályokkal, a csak a maguk hasznáért hatalmaskodó nagyurakkal szemben, azok ármánykodásaitól, irigykedéseitől kísérve s az ugyanilyen hitvány királyoknak, az Ulászlóknak tehetetlenségével küszködve pazarolta el katonai lángeszét a török világhatalom elleni küzdelemben.

Kossuth ugyancsak a feudális nagybirtok képviselőinek reakciós szélső szárnyával szemben adta ki azt a híressé vált jelszót: – Veletek, ha lehet, de nélkületek, sőt ellenetek, ha kell! Ezek ellenében a haladó szellemű reformokért lelkesedő nemesi középosztályban és a felszabadított jobbágyságban találta meg a függetlenségi harc legerősebb támaszait. Hogy száműzetésében az európai Nyugat és az ifjú Amerika érdeklődését, áldozatkész rokonszenvét gerjessze fel a leigázott Magyarország sorsa iránt, s az idegenben is eszményképe és reménysége maradjon a nemzeti függetlenségi törekvéseknek.”

(Részlet Milotay István: Egy élet Magyarországért – Ami Horthy emlékirataiból kimaradt c. könyvéből. Gede Testvérek BT. Budapest 2001. A kiadás alapjául az Út és Cél emigráns hungarista havi lapban 1953 szeptemberétől 1957 júliusáig közölt „Egy élet Magyarországért” című cikksorozat szolgált.)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »