Milliós adományok a Dóri Háznak

Milliós adományok a Dóri Háznak

Egyetlen nap alatt közel kétmillió forintot utaltak magánszemélyek a pécsi gyermekhospice-háznak, miután a Magyar Nemzet cikke nyomán értesültek róla: a Szemem Fénye Alapítvány által működtetett Dóri Ház súlyos anyagi gondokkal küszködik. Mint megírtuk, minden hónapban problémát okoz, hogy miből finanszírozzák a nővérek, orvosok, terapeuták bérét, és előfordult, hogy a villanyt is kikapcsolták.

Gyura Barbarától, a házat működtető alapítvány elnökétől megtudtuk, normatív támogatást nem kapnak az államtól, de az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) nemrég megítélt nekik ötmillió forintot, ám erre március óta várnak. Addig cégek, magánszemélyek adományaiból és pályázatokból igyekeznek működtetni a gyógyíthatatlan beteg gyermekeket ellátó házat. Az ügyben kerestük a Miniszterelnökséget és az Emmit is, szerettük volna megtudni, mikorra várható az ígért ötmillió forint utalása, s mi okozza a rendszeres finanszírozás hiányát, ám kérdéseinkre nem érkezett válasz.

Lapunknak az elnök úgy nyilatkozott: eddig legalább 1,8 millió forint jött össze, amelyet magánszemélyek és egy cég utalt. – A pénz elég volt arra, hogy befizessük az elmaradt telefonszámlát, mert már kikapcsolták, és több dolgozónk áprilisi, májusi bérét is sikerült rendezni, hiszen nélkülük nincs, aki ellássa a kicsiket. Folyamatosan érkezik a segítség, van, aki 1500 forintot küld, más ötvenezret, egy cégtől ötszázezer forintot is kaptunk, és Schobert Norbert is utalt, méghozzá egymillió forintot. Mindenki a lehetőségeihez mérten próbál segíteni, hála nekik egy kislány egészségügyi oxigénjét is ki tudjuk majd fizetni – mondta. Sok olvasó panaszkodott, hogy nem működik az alapítvány honlapján közzétett Adhat vonal, Gyura Barbara erről úgy nyilatkozott: hónapokig több volt a vonal működtetésének díja, mint amennyi pénz érkezett, ezért szüneteltették a szolgáltatást. Schobert tegnap az NLCafé.hu-nak úgy nyilatkozott: évek óta támogatják a gyermekhospice-házat, így, miután megtudta, hogy súlyos anyagi nehézségeik vannak, azonnal utalt. Facebook-oldalán közölte azt is: várt a hazai top 100-ra (a száz leggazdagabb magyarra), ám ők nem tettek semmit, miközben a Dóri Házban a számlák inkasszó alatt, és az utolsó nővérek is felmondásban állnak. Reméli, példáját követik majd.

A pénzügyi gondok annak fényében is érdekesek, hogy már tavaly márciusban megírtuk: a kormány az országot lefedő, társadalombiztosítási finanszírozással működő gyermekhospice-ellátás megvalósításán dolgozik. Ám úgy tűnik, a terv nem valósult meg, de a Miniszterelnökséget és az Emmit is hiába kérdeztük ennek okáról, nem reagáltak megkeresésünkre.

Gyura 2006-ban kezdett harcolni azért, hogy Magyarországon is létesüljön egy gyermekhospice-ház, végül 2010-ben alapította meg a Dóri Házat, amelynek fő feladata nem elsősorban az élet végi ellátás (bár ez is elérhető), hanem a hozzátartozók mentesítése.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 07. 15.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »