Milliókat kaphat autóra – kormányzati pénzosztás jöhet

Már csaknem két éve “lóg a levegőben” a magyar kormánynak, az elektromos autók elterjedését célzó lépése közül a legjelentősebb: amely milliós nagyságrendű támogatást biztosítana a járművek megvásárlásához. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter még 2014. októberében azt mondta: a kormány a különféle hibrid, illetve elektromos autók megkülönböztetésére zöld alapszínű rendszámot szeretne bevezetni, valamint nulla százalékos áfakulcsot alkalmazna ezekhez. A zöld rendszám azóta “megjött”, de a milliós támogatással még adós a kormányzat.

Áfamentesség kilőve

A tervezett áfamentesség azonban szóba sem jöhet az uniós szabályok miatt – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium lapunk érdeklődésére. A tárca szerint ugyanis az áfacsökkentést vagy az áfamentesség bevezetését az európai jogszabályok nem teszik lehetővé. A közös hozzáadottértékadó-rendszerről (magyarul áfarendszerről) szóló irányelv (2006/112/EK irányelv) ugyanis nem ad lehetőséget arra, hogy járművekre kedvezményes adómértéket vagy mentességet vezessen be a tagállam. Az áfamentességről tehát nem lehet szó, de helyette lehetséges más típusú támogatás.

Mi lesz helyette?

Több, az elektromosautó-programot ismerő – többek között kormányzati – forrásokból úgy értesültünk, hogy 2-3 millió forint közötti támogatást ad majd az állam, maximum 10-12 millió forintos értékhatárig. A végleges anyag még nem készült el.

Újabb kérdésünkre az NGM most annyit közölt: “A kormány tervei között változatlanul szerepel a tisztán elektromos üzemű gépjárművek elterjedését ösztönző vásárlási támogatás bevezetése, amelyet az európai jogszabályokkal összeegyeztethető formában kíván megvalósítani. Ennek érdekében, a nemzetközi tapasztalatok beintegrálása (sic!) után, a pályázat lebonyolításához szükséges informatikai hátteret alakítunk ki.” Szintén kiderül a szaktárca válaszából, hogy “a tisztán elektromos üzemű gépjárművek elterjedését ösztönző támogatás bevezetésére a pénzügyi fedezet rendelkezésre áll”. A támogatás mértékét egy, a nemzetközi tapasztalatokat magába foglaló és a hazai viszonyokat is figyelembe vevő  szempontrendszer alapján fogják meghatározni, a támogatás mértékéről azonban még nincs döntés.

Ha az általunk megismert forgatókönyv lép életbe, akkor a gyakorlatban az elektromosautó-vásárlás a következőképpen nézhet ki: a kiválasztott autónak az állami támogatással csökkentett árát a vevő kifizeti a kereskedőnek, aki a fennmaradó részt az államtól közvetlenül kapja majd meg.

Csak a tisztán elektromos maradnak a képben?

A tárca válaszából tehát nem derül ki a támogatás mértéke, csak az, hogy a fedezet megvan. Lényeges azonban az a megfogalmazás, amely szerint a “tisztán elektromos üzemű gépjárművek” kaphatnak támogatást.

Ez ugyanis azt jelentené, hogy az úgynevezett plug-in hybrid és hatótávnövelt elektromos autókra nem jár majd támogatás – pedig utóbbiakra már jár a zöld rendszám. A zöld rendszámos autók pedig több kedvezményt élveznek, többek között ingyenesen lehet velük parkolni, nem kell utánuk gépjárműadót fizetni. Az plug-in hybrid és hatótávnövelt autók ugyan tölthetőek áramkútról vagy a konnektorból, de emellett van bennük egy másik motor is, amely áramot termel vagy képes az autót is mozgatni.

A teljes cikk itt olvasható.


Forrás:alternativenergia.hu
Tovább a cikkre »