Milliárdos veszteséget produkál Szijjártó bulija

A Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. tavaly 427 millió forintos forgalmat produkált, de közben csaknem 2,4 milliárd forintos veszteséget hozott össze – írja az Index.hu.

A kereskedőházakat elvileg azért hozták létre, hogy a Szijjártó Péter által felügyelt állami külkereskedelem központjai legyenek. Először a keleti, majd a déli nyitás jegyében összesen 2013 óta összesen 29 kereskedőházat nyitottak a világ számos országában.
 

Hírdetés

Az MNK Zrt. 2014-es mérlege szerint azonban a cég katasztrofálisan gazdálkodott. Az MSZP-s Tóth Bertalan keddi tájékoztatója szerint ötször annyi veszteséget termelt, mint amennyit forgalmazott, így valóságos pénztemetővé vált.

A Zrt. mérlege szerint a veszteség azért lehetett ekkora, mert az elmúlt évben 739 millió forintot fordítottak például szakértőkre, a 90 alkalmazott bérköltsége pedig 668 millió volt. A kereskedőház jelentő összeget költött utazásokra is, egy év alatt 86 millió ment erre a célra, de a 281 milliós hirdetési keret egymaga is több mint a teljes forgalom fele.

Az MSZP szerint ezzel a mérleggel eljött a „redőnyhúzás ideje”, azonnal fel kell számolni a céget, amelynek egy 72 milliós kínai gyapjúszállítmány volt a legnagyobb tavalyi üzlete. 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »