Milliárdok megmentőjeként ünneplik külföldön Horváth professzort, itthon börtönre ítélték a csodaszérumáért

A Fidzsi-szigeteken vagy Kínában akár pár év múlva legálisan kerülhet forgalomba az a vakcina, amit a magyar Horváth István professzor talált fel. A szérumért itthon börtönre ítélték. Az orvos-bio­lógus nemrég felfüggesztett börtönbüntetést kapott: azért ítélték el, mert a vád szerint engedély nélkül, embereken próbálta ki a szérumát. A professzor szerint ez aljas rágalom

Magyar Menedék - Ősmagyar

Ezzel szemben Indiá­ban egymilliárd ember megmentőjeként mutatta be a miniszter a professzort, akinek a szere állítólag megvéd az infarktustól és a stroke-tól is – írja a Blikk.

“Egy milliárdos, Jose Maria Lopez két és fél milliárd euróval – több mint 700 milliárd forinttal – indította el a szérummal kapcsolatos projektjét. Az amerikai üzletembernek szívműtéte után nem sok időt adtak orvosai, ezután oltották be a készítményemmel. Pár hét múlva teljesen jól lett, a plakkok eltűntek az érfalairól. Kínával is van megállapodásunk, így végül külföldön kerülhet piac­ra a vakcina” – mondta a professzor.

Magyarországon 15 ezer 35–60 év közötti embert visz sírba évente valamilyen szív- és érrendszeri betegség – állítja a professzor, aki hiá­ba kérvényezte korábban a szer hazai humán kipróbálását, elutasították. Horváth professzor szerével eddig 25 ezer ember oltatta be magát, többek között Juhász Csaba állatorvos professzor is, aki 10 éve kapott stroke-ot. – Akkor adtam be magamnak vénásan a kilenc injekciót. Nagyon gyorsan felépültem, azóta is minden leletem hibátlan.

A bíróság emberen végzett használatért marasztalta el a kutatót, és több mint hat­millió forint vagyonelkobzást is kiszabtak.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »