Migránstéma újratöltve

A francia elnökválasztás első fordulója ismét rámutatott arra, hogy két sarkalatos nézőpont áll egymással szemben, főleg, ami a bevándorlás politikáját érinti. A Macron féle centralista uniópárti, a migrációban is lehetőséget látó liberális erő és a szélsőjobboldali, nemzeti radikális Le Pen Nemzeti Frontja. A második forduló eredményétől függetlenül tény, hogy Franciaország és az Unió eddigi ellenőrizetlen migrációs politikája továbbra is veszélyt, bizonytalanságot hordoz magában Európa és a nyugati értékrend, berendezkedés számára.

 

A kérdés továbbra is adott: kinek az érdeke Európa gyengítése? Milyen hatalmak, érdekrendszerek a mozgatórugói a tömeges bevándorlás ilyen fokú és szervezett mértékének?

 

A jólét nem migrációval, hanem kemény munkával jár

 

Nehezen képzelhető el, hogy egy nap több százezer ember ránézett az órájára és felkiáltott: „Jé, már 7 óra van? Induljunk, útra fel!”

 

Mindenkinek joga van a tisztességes élethez. De azt egyetlen törvény sem írja elő, hogy a jóléthez való jog velünk született kiváltság. Azt kemény munkával, sok lemondással lehet kivívni. Sokszor hivatkoznak a munkaerőhiány effajta pótlására, viszont adott a kérdés, ezt miért nem az öreg kontinens más részéről oldják meg? Spanyolország, vagy akár Közép- és, Kelet-Európa országai magas munkanélküliségi rátával bírnak, bőven akadna szakképzettebb humán erőforrás.

 

Megvetik a keresztény kultúrát

 

Az iszlám kultúrából érkező emberek megvetik a nyugati életstílusát, a keresztény hagyományokat, a beilleszkedés, kulturális asszimilációjuk nem megy végbe. Törvényen kívül, nagyvárosi gettóban élik az életüket. A már itt született másod, harmadgenerációs fiatalok is nehezen azonosulnak hagyományainkkal, szokásainkkal. A munkaerőpiacon az oktatásügyben hátrányban vannak a kortársaikkal szemben, ezért frusztrálttá válnak, minek következtében könnyen manipulálhatóak, radikalizálhatóak.

 

Röszkei csendélet 2015. szeptemberében. Kép: Körkép.sk

 

A baloldal sokszor hevesen azzal érvvel, hogy a szélsőségesek csak kis hányadát teszik ki az 1,2 millárd muszlim vallású embereknek.  A történelem azonban már sokszor igazolta, hogy ez az érvelés nagyon fals és nem helyénvaló. Hitler hatalomra jutásakor csak legyintettek a nácikra, akik 60 millió ember haláláért lettek felelősek, miközben a német nép nagy része békés volt. A békés többség mégis lényegtelen itt. Oroszország szintén békés volt, ám Sztálin torz vízióinak következménye a 20 millió élet kioltása.

 

Foglalkozni kell tehát azzal a kisebbséggel, amely ma rettegésben tartja a nyugatot. Az elmúlt évek terrorhullámának több mint 300 halottja volt és még messze sincs vége. Egy családtagját elvesztő embernek nem vigasz a fájdalmára a valós veszély, megfélemlítésünk elbagatellizálása. A háború elől menekülőknek biztonságot kell nyújtani, de ne a menedékkérő követelje azt, hogy ő hol szeretne élni.

 

A gazdag arab országok helyett Európába jönnek

Hírdetés

 

A Szíria környékén elterülő országok jó része tőlünk sokkal gazdagabb, ásványi anyagokban, olajban bővelkednek. A nyelv a kultúra a vallás közös vonásokat mutat, ám ezek az emberek mégis felénk veszik az irányt. A rendszerváltás után, amikor a határok megnyíltak, csak hosszas vegzálás, kérdezés, csomagátkutatás után léphettük át a határt Ausztria felé. Ma a Welcome hívó szónak köszönhetően csak az nem lép az Unió területére, aki nem akar. Különösebb ellenőrzés nélkül.

 

Migráns Röszkénél 2015 szeptemberében. Kép: Körkép.sk

 

Az megint más kérdés és külön fejezetet érdemelne, hogy a brüsszeli bürokraták „meghívására” érkezett tömegek szállásáról, étkeztetéséből szerintük mindannyiunknak ki kellene vennünk a részünket. Lásd, a máltai soros EU-elnökség aktuális javaslata, mely 60 euer euró befizetéséről beszél minden egyes migráns elutasítása esetén. A mindennapi életben sem úgy működik,hogy meghívom a komát vacsorázni, aztán átküldöm a szomszédhoz, hogy lássa vendégül ő.

 

Az idei év sem kecsegtet sok jóval a kérdésben. A témában megtartott rengeteg konferencia, megbeszélése, egyeztetés semmire sem vezettek, legfeljebb annyit sikerült elérni, hogy egy következő időpontban újra asztalhoz ülnek a nyakkendős urak.

 

Magyarország próbál ellenállni a nyomásnak

 

Az „öreg hölgy” arculata változóban van, ha nem születik záros határidőn belül épkézláb megoldás. Magyarország, mint oly sokszor már a történelem zivataros időszakaiban példát mutat és a maga hiányos eszközeivel, de próbál ellenállni a nyomásnak. Ami sajnos nem csak az Unión kívülről, hanem belülről is érkezik.

 

Határellenőrzés Röszkénél. Kép: MTI

 

Mégis, nekik kell számot adniuk a migráció ellen tett lépéseikről, egyedüliként betartva a dublini szerződésben foglaltakat. Az elhibázott politika szerves táptalaja a radikális mozgalmak erősödésének, amely az eddig mérsékeltnek titulált skandináv országokban is felütötte a fejét.

 

Záros határidőn belül konszenzusra kell jutniuk a tagállamoknak, egységes megoldásokat találva, mivel a nyár közeledtével a nyomás újra erősödni fog.

 

Dian Csaba

 

További ajánlott írások:

 

„Magyarország, jövünk!“ – Mohamed és Fatima egy napja. (Képriport)

 

A röszkei frontvonalról jelentjük. Migránsok ezrei között – Körkép.sk képriport

 

A migránsválság és a manipulált „valóság“


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »