Migránspolitikájába bukott bele az osztrák kancellár

Migránspolitikájába bukott bele az osztrák kancellár

Váratlanul lemondott hétfőn az osztrák kancellári tisztségről és a szociáldemokrata párt elnöki tisztségéről is Werner Faymann.

Sajtótájékoztatóján a közel nyolc éve hatalmon lévő, 56 éves politikus azt mondta, a kormánynak új lendületre van szüksége, az országnak pedig egy olyan kancellárra, aki pártján belül erős támogatottsággal bír. A kancellár a szociáldemokrata párt (SPÖ) tegnapra összehívott, előre meghirdetett országos elnökségi ülése előtt néhány órával jelentette be lemondását. A párt vezetését ideiglenesen Bécs főpolgármestere, Michael Häupl veszi át, míg a kancellári feladatokat átmenetileg az eddigi alkancellárra, a néppárti Reinhold Mitterlehnerre (képünkön balra) bízzák. Mitterlehner kijelentette, nem látja okát új választások kiírásának, fontos, hogy „a munkát tekintve megőrizzék a stabilitást”.

A Werner Faymann lemondását követelő hangok azután erősödtek fel az SPÖ-n belül, hogy a párt jelöltje, Rudolf Hundstorfer nagyon rosszul szerepelt az április 24-i államfőválasztás első fordulóján: a negyedik helyen végzett, a szavazatok mindössze 11,3 százalékát szerezte meg. A győztes a bevándorlóellenes Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) jelöltje, Norbert Hofer volt, aki nagy meglepetésre 35,1 százalékos eredményt ért el. Politikai elemzők mindezt arra vezették vissza, hogy az emberek elégedetlenek a kormány menekültpolitikájával, amely először azonosult Angela Merkel nyitott kapuk politikájával, majd Bécs jelentős szigorításokat vezetett be a bevándorlás korlátozása érdekében. Lemondásakor elmondott beszédében Faymann védelmébe vette szigorúbbá vált menekültpolitikáját. „Felelőtlenség lett volna, ha nem vezetünk be saját intézkedéseket” – tette hozzá arra utalva, hogy az Európai Unió részéről kemény bírálatok érték az osztrák kormányt egyoldalú lépései miatt.

A menekültválság kezelésének mikéntje mellett az is régóta dilemmát okoz az SPÖ-n belül, hogy a jövőben együttműködjön-e a párt a Szabadságpárttal. A szélsőjobboldaltól korábban teljesen elhatárolódott a párt, de sokakat meglepett, amikor a tavalyi burgenlandi tartományi választások után koalíciót kötött egymással a két alakulat. Josef Ostermayer kancelláriaminiszter szombaton azt mondta, hogy regionális szinten érdemes összefogni az FPÖ-vel.

A második világháború óta az osztrák politikát uraló és egymással gyakran, most is kormánykoalícióban lévő két nagy párt, az SPÖ és a konzervatív Néppárt népszerűsége rohamosan csökkent az utóbbi évtizedben, amihez a menekültpolitika mellett a munkanélküliség emelkedése és a rossz gazdaságpolitika is hozzájárult. A 2013-as választások után épphogy megszerezték a parlamenti többséget, de a következő, 2018-as választásokon a legfrissebb felmérések szerint 21-22 százalékot érne el mindkét párt, míg az FPÖ a szavazatok 34 százalékát gyűjtené be.

Werner Faymann

2008-ban, 48 évesen került pártja és a kormány élére. A szociáldemokratákból és a néppártiakból álló nagykoalíciós kormány vezetését Alfred Gusenbauertól vette át, akinek kormányában 2007 és 2008 között a közlekedési miniszteri tisztséget töltötte be. 1985-től az SPÖ színeiben tagja volt a városi tanácsnak, illetve a tartományi gyűlésnek. A Frankfurter Allgemeine Zeitung jellemzése szerint igazi túlélőművész, nyolc éven keresztül volt az SPÖ első embere, posztjára azonban nem pályázott igazi vetélytárs. Nem hagyott mély nyomot a pártjában, mindig a legkisebb közös nevezőt kereste. Barátságos és megközelíthető volt, de bírálói szerint a valódi kihívásokat és a nehéz helyzeteket kerülte. Elsősorban hozzá hűséges emberekkel vette körül magát, nem tolerálta, ha ellenszegültek neki. Állítólag igen szoros kapcsolatot ápolt a bulvármédiával, amelyben pártja nagy összegért tett közzé hirdetéseket. Az SPÖ-ben leginkább azt nem tudták megbocsátani neki, hogy vezetése alatt minden választáson szavazatokat veszített a párt.

————————————-

Házmester

Soha nem ült Ausztria kancellári székében olyan, vezetésre alkalmatlan politikus, mint Werner Faymann. A hivatalnokország első számú házmestere éppen csak arra volt képtelen, hogy normálisan fellocsolja az udvart, kivigye a kukát, és minden este jól bezárja a kaput, nehogy valaki éjszaka besurranjon. Mert a lakók türelme elfogyott, és mielőtt a közgyűlésen elűzték volna a házmestert, ő vette a munkásköpenyét, és a lehető legdicstelenebbül távozott.

Történelmi bukás egy történelmi korszakban. Ha válság van, akkor az ellen kell küzdeni, mindent megtenni, hogy az ország a lehető legkevésbé lássa kárát a külső viharoknak. Ehhez viszont stratégiai gondolkodás kell. Figyelni kell az ország helyzetére, a lakosságra, a külső veszélyekre, no meg a szomszédokra, akik ugyanazokkal a bajokkal küzdenek. Ausztria Magyarország mellett van, ezen változtatni nem lehet – pontosabban lehet, ezt nálunk senki se tudja jobban, hogyan kell ezt csinálni, vagyis inkább elszenvedni –, így érdemes észrevenni, hogy ahol valaha vasfüggöny volt, ott ma már nincs semmi. Egy országhatár, ide-oda ingázó munkavállalókkal, és egy lelkes fiatalemberekből álló tömeg, akik nem a Stephansdomot akarják megtekinteni. Ebben a helyzetben pedig a lehető legbutább megoldás elővenni a jól bevált nácikártyát, hogy nem sokkal később – láthatólag minden tervszerűség nélkül – a wilkommenskulturt felváltsa az ezerszer elátkozott kerítésépítés, mégpedig a lehető leggyengébb kommunikációs trükkökkel próbálva elmismásolni a valóságot.

Werner Faymann a pártért és személyes okokból is döntött a távozás mellett. Politikai jövője nincs, ahogy pártjának se nagyon, azok az idők elmúltak, amikor a jólét befogott minden szájat, és senki sem érdeklődött különösebben, hogy ki is ül a kancellári hivatalban. Ausztria így felkészül arra, hogy valamelyik radikális párt vegye át a kormányrudat, Faymann pedig addigra már leszámolt a személyes felelősségével, Ausztria gondja már nem nyomja a vállát, majd a többi régi káder valahogy megoldja a problémákat. Ha lenne benne ambíció, egyszer talán még vissza is térhetne, amolyan megmentőként, a recept ismert, láttunk már mi is ilyet. De valószínűtlen, hogy a kudarcot vallott kancellárban ennyire lobogna a tűz, vagy hogy ismeri-e egyáltalán ezt a szót. Esetleg onnan, hogy a tűzvédelmi tervet évente egyszer ki kell hirdetni a lakóközösségnek.

Faymann azonban nincs egyedül. Európa számos országát vezetik házmesterek, bürokrata gondolkodásmóddal, lelki szemeik előtt franciakockás füzettel, ahol mindig a megfelelő rubrikába tudják beírni a kiadásokat, illetve a bevételeket. De semmi ötlettel nem tudnak szolgálni, hogyan is kellene elirányítani a ladikot, ha az elkezdett sodródni. A hajótörést is szépen dokumentálnák, egyetlen hiba se volna a naplóban, csak épp lyukas lenne a hajó feneke és ömlene be a víz. Faymann és elvbarátai egyetlen döntést se tudnának meghozni, hiszen az a felelősség felvállalásával járna, inkább Brüsszelre, Berlinre, Párizsra, Londonra, Washingtonra, Moszkvára, Budapestre vagy a Holdra mutogatnának, akik miatt ilyen helyzetbe került a társaság. Ez a mentalitás teszi az Európai Uniót teszetoszává, lassúvá és szürkévé, civakodóvá és bénává. Ezért lehetetlenség megfogalmazni a közös értékeket és ezért nincs semmi esélye a karakteres álláspont kialakításának. Pedig Európa nem béna és nem szürke, csak ilyenné tette a se hús, se hal politika, ezért lett a szólás- és sajtószabadság földjén az öncenzúra általános, ezért veszítik el a szavaink eredeti jelentésüket, s ezért vált általánossá a nézet, hogy minden politikus alapvetően gazember.

Werner Faymann nem feltétlenül gazember. De nagyon rossz politikus.

Sitkei Levente


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »