Migránspárt alakult Hollandiában

Migránspárt alakult Hollandiában

Denk néven migráns hátterű párt alakult Hollandiában – számol be a német Die Welt. A párt antirasszistának, innovatívnak és coolnak tartja magát.

A Mandiner által szemlézett anyagból kiderül, hogy Erdogan török elnök kritikája tabu a számukra, és leginkább a holland radikális jobboldal ellenzésével vannak elfoglalva. „Rasszizmusregisztert” is létrehoznának, amiben összegyűjtenék a bevándorlókkal szemben „tiszteletlen” holland hivatalnokok neveit.

A párt alapítója két török származású holland parlamenti képviselő, Tunahan Kozu és Selcuk Öztürk, akik az integrációs politika iránya miatt hagyták ott eredeti szociáldemokrata frakciójukat, hogy saját pártot alapítsanak.

A Denk egy olyan erővé akar válni, amely a szerintük az elmúlt években ridegebbé és jobboldalibbá vált társadalomban antirasszista, innovatív és cool lehet. A párt ellensúlya akar lenni a Geert Wilders vezette holland anti-iszlamista, bevándorlásellenes politikai erőnek. Képviselni szeretnék a bevándorlóként Hollandiába érkezett tömegeket, a mottójuk:

“Az elhallgatottak hangja.”

Szociológusok szerint akár egymilliós választói tömeget is maga mögé tudna állítani a Denk Hollandiában. A jövő évi választáson minimum öt képviselői helyet szeretnének megszerezni.

888.hu


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »