Miért sántít a „török–EU megállapodás”?

Sokan talán a kötőjel hiányát említenék, pedig az nem is biztos, hogy baj.

Az elmúlt hónapban számtalan írás jelent meg az Európai Unió és Törökország képviselői között folyó csúcstalálkozókról, majd a megkötött egyezményről. Első ránézésre talán semmi baj nincs a lapokban, hírportálokon olvasható „török–EU megállapodás” és „EU–török megállapodás” kifejezéssel, de vizsgáljuk meg kicsit közelebbről. Török–EU: egy melléknevet és egy főnevet kapcsolunk össze, olyan, mintha azt írnánk, hogy június 14-én „osztrák–Magyarország mérkőzéssel” kezdődik számunkra a labdarúgó-Európa-bajnokság. Kinek a Bach-korszakot, kinek a dualizmust juttatja eszébe, de nem csak ezért szerencsétlen a megfogalmazás. Ugyanígy billegni fog az a kifejezés, amelyben a főnevet tesszük a melléknév elé: ugye, hogy az „Ausztria–magyar meccs” sincs rendben?

Nem olyan szűk a helyes változatok kínálata: EU–Törökország, unió–Törökország, Európai Unió – Törökország, uniós–török, EU-s–török, Brüsszel–Ankara. Bármelyiket választhatjuk,

a lényeg, hogy ne kutyuljuk őket, mert abból torz megoldások születnek.

Van még egy vitaforrás, mégpedig az, hogy az összekapcsolt tulajdonnevek után kell-e kiskötőjelet tenni. Az EU–Törökország-csúcstalálkozó vagy az EU–Törökország csúcstalálkozó a helyes változat?

Kapásból rávághatjuk, hogy kell a kötőjel, mivel birtokos vagy jelentéssűrítő összetételről van szó: EU és Törökország csúcstalálkozója, illetve EU és Törökország közötti csúcstalálkozó. Igen ám, de van a helyesírási szabályzatnak a mozgószabályként ismert 141. – a korábbi, 11. kiadásban 139. – pontja, amelynek c) alpontja szerint „Vannak olyan többszörös szókapcsolatok, amelyekben két tag egyetlen egységként kapcsolódik egy harmadik elemhez. Ilyenkor az egységet alkotó szókapcsolat tagjait kötőjellel kötjük össze, és különírjuk a harmadik elemtől. Például: élet-halál harc, kutya-macska barátság, réz-arany ötvözet.” Nyelvtudorok között is vita zajlik arról, hogy a nagykötőjellel összekapcsolt tulajdonneveket kezelhetjük-e így. Elvégre a szabályzat nem tiltja, és szerkezetében nem különbözik az író-olvasó találkozó és a Putyin–Obama találkozó kifejezés. Talán egy cseppet áramvonalasabbá, egyszerűbbé teszi a szöveget, ha elhagyjuk a kiskötőjelet. Vannak persze esetek, amikor a kiskötőjel már nem oszt, nem szoroz, itt van például egy egészen friss mondat, amelyben huszonnyolc elem kapcsolódik egymáshoz nagykötőjellel: „Ebben az időszakban lezárják a Közraktár utca – pesti alsó rakpart – Dráva utca – Dózsa György út – Andrássy út – Bajcsy-Zsilinszky út – Károly körút – Múzeum körút – Üllői út – Ferenc körút – Petőfi híd – Műegyetem rakpart – budai alsó rakpart – Döbrentei tér – Attila út – Váralagút – Lánchíd – Széchenyi István tér – Akadémia utca – Garibaldi utca – Nádor utca – Báthory utca – Honvéd utca – Markó utca – Széchenyi rakpart – Jászai Mari tér – Margit híd – Margitsziget útvonalat.” Mire az ember a mondat végére ér, elfelejti az elejét.

Akár ragaszkodunk a kiskötőjelhez, akár elhagyjuk, a lényeg, hogy egy szövegen belül következetesen járjunk el. Inkább arra figyeljünk, mit fűzünk össze nagykötőjellel: az EU–Törökország-megállapodás és az EU–Törökország megállapodás is sokkal jobb, mint ha EU–török megállapodást vagy török–EU-megállapodást írnánk. A kiskötőjel kisebb veszélyt rejt magában, mint a nagykötőjel két oldala.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »