Miért népszerű Trump a feketék körében?

Miért népszerű Trump a feketék körében?

A demokraták politikája által bűnöző életmódra és segélyfüggő státuszba kényszerített afroamerikai lakosság legalább 11 százaléka voksolna a republikánusok elnökjelöltjére. A korábbi elnökjelölt-aspiráns, Ben Carson tanácsadója a Breitbartnak elárulta, miért népszerűbb a feketék körében Trump, mint azt akár azt a politikai elemzők is gondolnák.

Érdekes adat, hogy minden idők legrasszistábbnak kikiáltott, és a Black Lives Matter-hez hasonló “érdekvédelmi” szervezetek által legélesebben támadott Donald Trump ekkora népszerűségnek örvend a színes bőrű szavazók között. Különösen beszédes, hogy az üzletember támogatottsága a déli államokban kiemelkedő a fekete lakosság körében.

Armstrong Williams, dr. Ben Carson tanácsadója ezt így indokolta:

“A demokrata intézkedések nem működnek. A munkahelyteremtés, a vállalkozások ösztönzése, a gyermekeik számára ígért színvonalasabb oktatás, a fegyveres önvédelem lehetősége, ezek a kérdéskörök mind hangos visszhangra találnak a közösségünkben.”

A politikai szakember szavaiból az is kiderül, hogy a bevándorlókkal kapcsolatban is sok a közös aggodalom a fekete választókban és Donald Trumpban:

“Amerika biztonsága (szerintük is)

mindenek felett kell álljon.”

Az általános vélekedésről szólva elmondta, hogy a fekete közösségek vezetői között is szép számmal akadnak Trump-szimpatizánsok, akiknek nagy része dühös, mert a rendszer se számukra, se a gyerekeik számára nem nyújt előbbre lépési lehetőséget, és a jelenlegi szisztémából az látszik, hogy ez még generációkig így is marad.

A tanácsadó elmondta, hogy Trump fekete közösségekkel ápolt, egyre jobb kapcsolatának titka épp a volt versenytársával, Carsonnal ápolt kiváló kapcsolata:

“(Trump) ad a véleményére

és napi szintű kommunikáció van közöttük.”

Williams szerint az afroamerikai származású orvos képes Trump mellett érvelni, és az ő érdekében felszólalni a kisebbségi választók, vagy a republikánus nagykutyák előtt:

“Trump tudja, hogy Carson bízik benne. Amikor Paul Ryannel (az Egyesült Államok Képviselőházának házelnöke – a szerk.), vagy bárki mással beszél, tudják, hogy dr. Carson nem azért lobbizik Trump mellett, mert pozíciót ajánlott neki, vagy valamiféle szerepet szán neki, esetleg az újságban szeretné viszont látni a nevét – azért csinálja, mert hisz ebben az országban és a Republikánus Párt alapértékeiben.”

Trump ugyanakkor a Fox News műsorában arról beszélt, hogy a fekete szavazók ugyanazért támogatják őt, mint a többi állampolgár: a munkahelyteremtés miatt.

“Az afroamerikaiak azért szeretnek, mert tudják, hogy vissza fogom adni a munkájukat.”

– jelentette ki a republikánus elnökjelölt.

Hozzátette, elborzasztották a fiatal és középkorú fekete lakosság munkanélküliségi adatai:

“Munkahelyeket akarnak.

Jobban fognak szeretni, mint Obamát.”

Ennek ellenére bizonyos szkeptikus elemzők szerint Trump egyáltalán nem áll jobban a nem fehér etnikumú szavazók körében, mint ahogy egy átlag republikánus jelölt szokott.

Az ő álláspontjuk az, hogy a feketék egy nagyon kis hányada inkább a demokraták felé tett zsarolási gesztus miatt szavazna Trumpra, mások pedig azért, mert a családjukban erős a republikánus hagyomány, vagy maguk is kötődnek a párthoz.

Telly Lovelace, a Republikánus Párt Nemetzi Bizottságának kisebbségi szavazatokért lobbizó csoportjának vezetője ugyanakkor úgy véli, Trump történelmi szintű támogatottsághoz juthat az afroamerikaiak körében:

“A feketék nem bíznak Hiallary Clintonban. (…) Épp ezért ritka lehetőség ez számunkra ahhoz, hogy jelentős támogatottságot szerezzünk.”


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »