Michael Hesemann, a Stephanus-díj kitüntetettje: Miért vegyünk elő tabunak számító témákat?

Michael Hesemann, a Stephanus-díj kitüntetettje: Miért vegyünk elő tabunak számító témákat?

A fatimai jelenések, Szent Grál, Jézus élete, ereklyék, XII. Piusz és holokauszt után a stigmatizáció jelenségével foglalkozó Michael Hesemann német egyháztörténész művei 16 nyelven, kétmillió példányban jelentek meg. A napokban Stephanus-díjjal kitüntetett szerzőt alkotói munkásságáról kérdeztük.

– Pályája kezdetén, 1984-től egy ezoterikus témákkal foglalkozó folyóirat főszerkesztője volt. 2000-ben teljes fordulat következett be, munkásságában az egyháztörténelem került a középpontba. Mi váltotta ki ezt?

– II. János Pál pápa a 2000-ben az egyház több évszázados hagyományát követve szentévet hirdetett meg, ennek keretében 2000 júniusában összehívta az újságírókat is többek között azzal a céllal, hogy párbeszédet kezdeményezzen a média hittel, egyházzal szembeni kritikus, ellenséges viszonyára válaszul. Én is elmentem Rómába, ott voltam, amikor II. János Pál találkozott az újságírókkal. Arról beszélt nekünk, hogy az egyháznak szüksége van ránk a szolidaritás, az igazság és a szeretet szolgálatában. Felszólított, vegyünk részt Európa megerősítésében az újraevangelizáció által. Úgy éreztem, személyesen hozzám szól, meghívásként éltem meg a felszólítást. Ekkor döntöttem úgy, hogy munkásságommal teljes egészében a keresztény hit témái felé fordulok, és arra teszem fel életemet, hogy az újraevangelizációban közreműködjek. 

– Történelmet, kultúrantropológiát és újságírást hallgatott. Hogyan kapcsolódnak össze ezek a területek munkájában?

– Az egyetemi tanulmányok mellett több régészeti projektben is részt vettem, rendszeresen végzek levéltári kutatást, és kiemelten foglalkozom ereklyekutatással. Ezek a segédtudományok segítik történészi munkámat. Testestül-lelkestül történésznek érzem magam, aki különböző utakat keres, hogy megismerhesse a múltat, s ezt közzé tegye. Történészként az egyháztörténelem új elemeit keresem. Az újságíró, aki éli a történelmet, és írásaiban egyidejűleg dokumentálja is azt. Az egyház életével foglalkozó újságíróként azokra a személyekre figyelek, akik írják a történelmet. Feldolgoztam Szent II. János Pál, XVI. Benedek és Ferenc pápa életrajzát, amelyek úgy születtek, hogy elkísértem őket utazásaikon, részt vettem tevékenységük meghatározó eseményein. Így nemcsak a múltba tekintve kutatom a történelmet, hanem jelen vagyok ott, ahol alakítják, ez az újságírói énem.

– Tizenhat nyelven mintegy kétmillió példányban megjelent negyven könyve tudományos igényességet tükröz, ugyanakkor stílusuk olvasmányos. Ez az olvasók megszólításának receptje?

– Azt tartom feladatomnak, hogy alkotói munkámmal hozzájáruljak kontinensünk keresztény kultúrájának ébren tartásához. Könyveimet ismeretterjesztő szakkönyveknek tartom. Azt gondolom, ha a nagyközönséget akarjuk megszólítani, akkor sem mondhatunk le a történészi, teológiai alaposságról, de szükséges, hogy közérthetően dolgozzuk fel a katolikus egyház évszázadait. Értékeink közvetítésében nagyon fontos szerepet játszik a média, jelen kell lennünk annak minden felületén. Szent Pál mutat példát ebben: mindenütt ott volt, ahol az emberek összegyűltek, hogy hirdesse az evangéliumot. Példája nyomán nekünk is kötelességünk, hogy minden eszközt megragadjunk az evangélium hirdetésében. Nem szabad tabuként kezelnünk sem eszközt, sem témát. Minden, amit Európa újraevangelizációja szolgálatába állíthatunk, jó és értékes.

– Számos műve Jézus életét követi nyomon, feldolgoz a keresztényeket évtizedek óta foglalkoztató kérdéseket. Hogyan választja meg témáit?

– Az időutazás azt láttatja, hogy Isten működik a történelemben, mindenütt jelen van. Azt vallom, hogy a Názáreti Jézust soha nem értheti az, akiben nincs meg a készség, hogy legalább lehetségesnek tartsa Isten működését a történelemben. Kutatásaimban arra keresem a választ, hogyan támasztják alá Jézus életének eseményeit a ránk maradt tárgyi és írásos emlékek. Hiszen Jézus Krisztus, aki Isten Fiaként belépett a történelembe, nyomokat hagyott maga után. A szentföldi régészek az utóbbi évtizedekben számos feltárást végeztek. Ezek az eredmények azt mutatják, hitünk nem szép legendákon és jámbor elképzeléseken nyugszik, hanem történeti eseményeken. A szemtanúk elbeszélései nyomán született feljegyzések pontosságát a régészek feltáró munkája igazolja. Az egyháztörténelemmel foglalkozó könyveim ezt dokumentálják. A visszatekintés célja, hogy megmutassa az egyház a történelem folyamán mindig kora gyermeke is volt, de ezzel nem igazolni szeretném szerepét, hanem a történelmi igazság feltárására törekszem. A közbeszédben aktuálisan megjelenő vitatémák esetében pedig úgy gondolom, kötelességünk megszólalni és állást foglalni. Bátran lépjük ki-be a nyilvánosság elé álláspontunkkal!

– Nős volt-e Jézus? Tényleg élt Johanna, a nőpápa? Mi az igazság a Szent Grál, a keresztes háborúk, az inkvizíció vagy Galileo Galilei esetében? Hallgatott-e XII. Piusz pápa a holokauszt idején? – néhány a műveiben megkutatott kérdésekből. Hogyan válik szét az ocsú és a búza?

– A szenzációnak tűnő állítások terjesztésével, az egyháztörténelem homályos és kétes hírű alakjainak felvonultatásával sokan próbálják egyoldalúan láttatni a múltat. Elemzéseim arra a módszerre próbálnak fényt deríteni, amikor bizonyos szerzők csak azokat a momentumokat emelik ki, amelyek erősíthetik állításaik igazságait, míg a többit, a valóban lényegeseket és perdöntőeket elhallgatják. Az egyház múltjának szakszerű és árnyalt megismerése vezet el az egyházat érő rágalmak és fekete legendák megcáfolásához. A hit szempontjából veszélynek tartom a relativizmust, amely szerint minden etika jó, és valamiképpen minden vallás elvezet Istenhez. Ennek jó táptalaja a korunkra, a fogyasztói társadalomra jellemző felszínesség. Az ember fogyasztóvá redukálódik, akit az élet nagy kérdései nem foglalkoztatnak. Olyan szerepben él, amit a társadalom kényszerít rá.

– Ezért a közérdeklődésre számot tartó kérdésfeltevések?

– Vallom, hogy az Isten képére és hasonlatosságára teremtett ember azonban valami „nagyra” hivatott. Olyan kérdéseket teszek fel műveimben, melyek provokálnak, megragadják a figyelmet, arra ösztönöznek, hogy az ember átgondolja őket. Szeretném azt közvetíteni, hogy érdemes kilépni az élet kényelmes felszínességéből, és mindig van valami több, amit keresni kell. Felismerve Isten működését a történelemben feltárulnak összefüggések, megértjük, nincs véletlen. Isten keze nyoma mindenütt ott van.

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »